Donáth Anna végre bíróság elé állhat, és tisztázhatja magát, de ne feledjük, öt évig a hazája ellen dolgozott az Európai Parlamentben.

Al Capone a chicagói alvilág félelmetes alakja volt a múlt század húszas éveiben. Megannyi gaztett, megrendelt gyilkosság, a szervezett bűnözés különböző rémségei fűződtek a nevéhez. Elítélni azonban nem sikerült, mert arra gondosan ügyelt, hogy ne lehessen semmit bebizonyítani. Egyszer aztán valakinek eszébe jutott egy kiskapu, s végül adócsalásért tudták börtönbe juttatni, s ezzel kivonni a forgalomból, egyben valamiképpen megbüntetni a cselekedeteiért.

2022-ben Donáth Anna az Iványi Gábor lelkésznél tartott házkutatás során akadályozta az adóhatóság munkatársait törvényes feladatuk elvégzésében, mindezt egy odahívott tömeggel együtt, amiért a politikusnő megalapozottan gyanúsítható csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal. Ennek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés lehet.

Az eljárás lefolytatását korábban gátolta a tény, hogy Donáth (miként manapság Ilaria Salis, az antifa terrorista) az Európai Parlament képviselője volt, és a testület – ismerve irányultságát, mondhatjuk, hogy természetesen – nem függesztette fel a mentelmi jogát. Mivel erről közben a magyar választópolgárok intézkedtek, Donáth Anna végre bíróság elé állhat, és tisztázhatja magát. Ellentétben Al Caponéval, ő nyilvánvalóan nem fog börtönbe kerülni, az adott cselekményért ez talán túlzásnak is tűnne.

De ne feledjük: Donáth Anna öt esztendeig – saját bevallása szerint is – mindent elkövetett azért, hogy Magyarország ne kapja meg jogos jussát, ami hazánknak jelentős anyagi, erkölcsi és politikai veszteséget jelentett; részt vett az EP szinte minden olyan döntésében, amelyek Magyarországot sújtották, hátrányos helyzetbe hozták.

Ungváry Zsolt publicisztikája a linkre kattintva olvasható teljes terjedelmében!

Anglia. Országszerte bandákba verődtek az iszlamisták és vadásznak a hazafiakra.

Anglia, Rotherham. Itt is a három meggyilkolt kislányra emlékeztek és egyben a migráció ellen tüntettek. Egy hotelnél csaptak össze a rendőrökkel, ahol a migránsok vannak elszállásolva.

A három meggyilkolt kislány halála utáni megmozdulások átterjedtek Észak-Íroszágba is. Itt egy török kávézót gyújtottak fel a helyi fiatalok.

Bár ez Franciaország (mint ahogyan azt megtudtuk Macrontól), úgy tűnik mégis vannak franciák, akik kiakadtak a párizsi olimpia megnyitóján, ezért menedékjogot adna ezeknek a szegényeknek Oroszország.…

Már nem is meglepő, amikor a nyugat-európai mészárszékre tekintünk, hiszen a különös érzékkel simogatott bevándorlók válogatott kegyetlenséggel pusztítják az őket befogadókat. Legutóbb egy ruandai…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye