Miközben az ukrán hadsereg számára egyre kilátástalanabbnak tűnik a helyzet a harctéren, a Nyugat az esetleges béketárgyalásokra készül.

Miközben az ukrán hadsereg számára egyre kilátástalanabbnak tűnik a helyzet a harctéren, a Nyugat az esetleges béketárgyalásokra készül. Már most konkrét képlet kering erről a diplomaták között, amihez Zelenszkijtől komoly engedményekre lenne szükség, írja a Welt.

Anglia. Országszerte bandákba verődtek az iszlamisták és vadásznak a hazafiakra.

Anglia, Rotherham. Itt is a három meggyilkolt kislányra emlékeztek és egyben a migráció ellen tüntettek. Egy hotelnél csaptak össze a rendőrökkel, ahol a migránsok vannak elszállásolva.

A három meggyilkolt kislány halála utáni megmozdulások átterjedtek Észak-Íroszágba is. Itt egy török kávézót gyújtottak fel a helyi fiatalok.

Bár ez Franciaország (mint ahogyan azt megtudtuk Macrontól), úgy tűnik mégis vannak franciák, akik kiakadtak a párizsi olimpia megnyitóján, ezért menedékjogot adna ezeknek a szegényeknek Oroszország.…

Már nem is meglepő, amikor a nyugat-európai mészárszékre tekintünk, hiszen a különös érzékkel simogatott bevándorlók válogatott kegyetlenséggel pusztítják az őket befogadókat. Legutóbb egy ruandai…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye