Március 15-én Kolozsváron látogatást tettem a város egyik legrégebbi épületében kialakított Vallásszabadság Házában, ahol megbeszélést folytattam Kovács István unitárius püspökkel, László Attila esperessel, a Szent Mihály templom plébánosával, Fehér Attila, evangélikus-lutheránus esperessel.

Fabó Péter Balatonalmádi polgármestere a tegnap átadott vörösberényi Kolostorkert után.

“2010 előtt semmi nem volt… Azóta sokkal nagyobb lehetőségek vannak: a kisboltoknak, a falun élőknek.”

Ezt mondja Lengyel Ákos barátom, aki Szilban egy kisboltot vezet, amely a Magyar Falu Programnak…

A szankciók működnek: még soha nem fizetett annyi osztalékot a legnagyobb orosz bank, mint most. 2700 milliárd forintnyi összeget kapnak a részvényesek!

Ti olvastátok a dollármédiában, hogy Franciaországban megkerülték a Parlamentet a nyugdíjreform elfogadásakor? Vagy azt, hogy Németországban feles többséggel módosították a választási szabályokat?…


Foci után hokiban is megvan a harmadik csillag!

Jégkorongozóink 30. alkalommal lettek az OB1 bajnokai. Ezzel az FTC újfent beírta magát a magyar jégkorong történetébe!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média