🤝Adam Glapiński, a lengyel jegybank elnöke kapta a Magyar Nemzeti Bank Lámfalussy-díját.

Hazug, hazug, báb, báb, erkölcstelen, embertelen…

Magyar Péter minden nap megaláz és erőszakosan fenyeget alkotmányos, jogállami tisztséget viselő személyeket.

Hol a Kúria elnökét, hol a köztársasági…

Nincsen csodálatosabb annál, mint amikor először hallhatjuk kisbabánk pici szívének dobogását. Szapora, hangos, élettel teli: valóságossá válik, hogy szülők leszünk.

Ma Európa-szerte egyre erősebb…

A rombolás kultúrája – Egy Nobel-díjas magyar tudós levele, akibe a magyar miniszterelnök első hivatali hetében belerúgott.

A levél kommentben.

A Csepel SC ❤️legendája, Tóth II. József 97 éves lenne. 12-szeres válogatott, tagja volt az Aranycsapatnak is.
Czibor Zoltánnal közös emlékszobránál koszorúztunk.

️ „Május 31-e után június 1. következik.”

„Az, hogy valakit hányan támogatnak vagy nem támogatnak, politikai kérdés. A köztársasági elnöknek a többséget és a kisebbséget egyaránt, vagyis az egész…

- Pócs János -

5,5 millió forint a tokaleszívás és hogy ezt szóvá mertem tenni! Ruszin miniszter úr előre megírta saját magának a bocsánatkérő levelét, az ellenem ítélt milliós bírságot pedig be fogom…

Elállt az eső, itt az ideje a palántázásnak. A saját nevelésű paradicsom és paprika palántokat én is elültettem. S még néhány különleges fajtát pedig a piacról választok. Így lesz teljes a kert…

Krausz Ferenc: Szeretném megérni, hogy Magyarország egyszer olyan ország legyen, ahonnan a jelen és a jövő Nobel-díjasai nem elmennek, hanem hazajönnek.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média