A rombolás kultúrája – Egy Nobel-díjas magyar tudós levele, akibe a magyar miniszterelnök első hivatali hetében belerúgott.
A levél kommentben.
️
Nincsen csodálatosabb annál, mint amikor először hallhatjuk kisbabánk pici szívének dobogását. Szapora, hangos, élettel teli: valóságossá válik, hogy szülők leszünk.
Ma Európa-szerte egyre erősebb nyomás nehezedik azokra, akik kiállnak a keresztény értékek, a családok és a meg nem született gyermekek védelme mellett.
Magyarország eddig világosan képviselte ezeket az értékeket. Ezeket továbbra is meg kell védenünk. 
️
Ezért tartom fontosnak a CitizenGO petícióját, amelyet kommentben megtalálnak!
A rombolás kultúrája – Egy Nobel-díjas magyar tudós levele, akibe a magyar miniszterelnök első hivatali hetében belerúgott.
A levél kommentben.
️
Abszolút uszítás
A Csepel SC
❤️legendája, Tóth II. József 97 éves lenne. 12-szeres válogatott, tagja volt az Aranycsapatnak is.
Czibor Zoltánnal közös emlékszobránál koszorúztunk. 
️ „Május 31-e után június 1. következik.”
„Az, hogy valakit hányan támogatnak vagy nem támogatnak, politikai kérdés. A köztársasági elnöknek a többséget és a kisebbséget egyaránt, vagyis az egész…
- Pócs János -
5,5 millió forint a tokaleszívás és hogy ezt szóvá mertem tenni! Ruszin miniszter úr előre megírta saját magának a bocsánatkérő levelét, az ellenem ítélt milliós bírságot pedig be fogom…
Elállt az eső, itt az ideje a palántázásnak. A saját nevelésű paradicsom és paprika palántokat én is elültettem. S még néhány különleges fajtát pedig a piacról választok. Így lesz teljes a kert…
Krausz Ferenc: Szeretném megérni, hogy Magyarország egyszer olyan ország legyen, ahonnan a jelen és a jövő Nobel-díjasai nem elmennek, hanem hazajönnek.
Lehet, ebben az ügyben sem mondott igazat Magyar Péter?
Elég elkeserítőre sikeredett Magyar Péter első kormányzati hete. Érdemi, az országot, és a magyar embereket segítő lépések helyett:
Folytatta a dr. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel szembeni…
️Nem kong a magyar kassza, hiába próbálják ezt elhitetni velünk!
Magyarország államadóssága alacsonyabb mint az EU átlaga, a hiány finanszírozható, a költségvetés pedig stabil. 
A lengyel példa intő…