Legyünk ott mindannyian most vasárnap! 
Együtt sikerülni fog. Fel, győzelemre! 
Áldozatsegítésben is előre, nem hátra!
Ünnepélyes keretek között írtuk alá Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel azokat a megállapodásokat, melyeknek köszönhetően az olyan állami nagyvállalatok is csatlakoznak az áldozatok elérésének hatékonyabbá tételéhez és a segítségnyújtásról való tájékoztatáshoz, mint a legtöbb munkavállalót foglalkoztató

MÁV-Volán,
a Magyar Posta,
a Szerencsejáték Zrt
és az MVM
A mai nappal tehát újabb lépést tettünk az áldozatsegítés terén, amely illeszkedik eddigi törekvéseink közé:
az elmúlt 3 évben megnégyszereztük az áldozatsegítő központok számát,
emellett folyamatosan nyílnak áldozatsegítő pontjaink rendőrkapitányságokon szerte az országban,
már 35 országos és helyi civil szervezettel működünk együtt,
️miközben továbbra is él az Áldozatsegítő Vonal és tájékoztató honlapunk, a vansegitseg.hu.
Fontos, hogy mindenkihez eljusson az üzenet:
VAN SEGÍTÉG
️
Legyünk ott mindannyian most vasárnap! 
Együtt sikerülni fog. Fel, győzelemre! 
Vitézy Dávid: Hajrá, Bence!
Együtt sikerülni fog! 
Újabb 40 munkahely, 2,2 milliárd forintos beruházás
A Bácska-Logistik Kft. által megvalósított térkőgyár beruházás hozzájárul az egész térség fejlődéséhez! Hajrá Baja! Hajrá Bácska!
Annak rendje és módja szerint bokrétát raktunk a repterünkön épülő irodaház tetejére. Az a szokás: ha egy nagy épület eléri a legmagasabb pontját építés közben, akkor az építők ünnepelnek egy kicsit.…
450 millió forintos támogatást kaptak az erdőkertesiek.
Az összegből belterületi infrastruktúra-fejlesztés és további három közintézmény energetikai fejlesztése valósul meg.
Gratulálok!
Karácsony Gergely és Szabó Szabolcs ajándékba adta volna Soros álciviljeinek, és hajléktalanokat akart ide telepítni Budapest minden részéről.
Javaslatomra a Kormány megvásárolta a Táncsics Mihály…
Helló Nagyvárad!
Bagi Barna
Lépni kellett, hogy megállítsuk Gyurcsány hazugsággyárát.
Elragadtattam magam hétfőn, amikor az ellenzéki kampánykivetítőből kihúztam a kábelt a Széchenyi téren, ezzel elnémítva azt a hazugságözönt,…