Lépni kellett, hogy megállítsuk Gyurcsány hazugsággyárát.

Elragadtattam magam hétfőn, amikor az ellenzéki kampánykivetítőből kihúztam a kábelt a Széchenyi téren, ezzel elnémítva azt a hazugságözönt, amely abból folyamatosan ordított napok óta a védtelen járókelők fülébe, fertőzve az agyukat. Sajnálom, hogy nem előbb húztam ki, mert ami sok, az sok: valahol meg kellene húzni a határokat valóság és hazugság között, még egy felfokozott politikai kampányban is.

Ha négy évig tisztességesen, a választóik között és azok szemébe nézve dolgoztak volna a pécsi baloldal jelöltjei, akkor most nem kellene hazugságokat ordibálniuk óriáskivetítőkből, hangos furgonokból, hanem elég lenne az emberek szemébe nézni és becsületesen kampányolni.

Az, amit az ellenzék „politikusai” évek óta művelnek, gyalázatos! Magyarok tízezreit sodorták veszélybe az oltásellenes kampányukkal, hamisított videóikkal, amikkel le is buktak. Vagy amikor „nyitni” akartak, de zárni kellett, és „zárni” akartak, amikor már nyitni lehetett. Ha sikerült volna megakadályozniuk a benzin- és élelmiszer-árstopot, ma már 800 forintos benzinnel tankolhatnának a magyarok is. Pécsiek és baranyai cégek százait sodorták volna veszélybe a járvány alatt, ha a kormány nem adja vissza a vállalkozásoknak az iparűzési adójukat, nem fagyasztja be a bérleti díjaikat. Magam jártam ki, hogy a legtöbb kompenzációt, 2 milliárd forintot, Pécs kapja. Mellár Tamást a környéken sem láttam. Hónapok óta hazudik a város baloldali polgármestere a pécsiek szemébe, és hazudnak vele együtt a baloldal helyi országgyűlési képviselő-jelöltjei is.

Azt, amit ez az ellenzéknek nevezett káoszkoalíciós városvezetés művelt Péccsel alig két és fél év „kormányzás” alatt, és most művelni akar az országgal is: életveszélyes! Őszintén úgy gondolom, és minden eddigi ismeretem és jel arra mutat: valódi, fizikai veszélybe kerülne Magyarország, ha ez a baloldali káoszbrigád a legcsekélyebb hatalomhoz is hozzájutna. Ha ez megtörténne, akkor itt igen rövid időn belül háború lenne, belekevernék ugyanis a magyarokat Oroszország Ukrajnában folyó szörnyű és brutális háborújába. Külföldi utasításokat hajtanának végre – csak a saját érdekükben.

Egyszer és mindenkorra meg fogjuk állítani ezt a hazugsággyárat április 3-án, mert a magyarok a béke és a biztonság, a tisztes gyarapodás mellett állnak, és velünk együtt elutasítják a káoszt, a veszélyt és a háborút, amit a magyar baloldal politikusai hoznának magukkal.

A TASR szlovák portálnak is leszögeztem, hogy az elmúlt 12 évben a magyar kormány mindig határozott álláspontot képviselt, amely mögött a választók jelentős támogatása állt. Nem véletlen, hogy…

A baloldal többször bizonyította már, hogy ha valamihez nagyon ért, az az agresszió.
Ha békeidőben képtelenek viselkedni, mit tennének egy háborús helyzetben?
Ne hagyjuk, hogy veszélyeztessék…

"Az ösztönző állam - sikeres gazdasági újraindítás 2022" címmel konferenciát rendeztek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Magyarország erős és stabil gazdasággal vészelte át a koronavírus időszakát,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média