„Ismerve Gyurcsány Ferencet, a baloldal kormányzását, a mindenre való alkalmatlanságukat, az lesz a legjobb, ha mi nyerjük meg a választásokat” - Kocsis Máté.
“Sorsunkért, jövőnkért csak mi vagyunk felelősek. Ezt a felelősséget pedig hit nélkül viselni nem lehet.”
Felemelő érzés volt ma délután részt venni a Magyar Tudományos Akadémián a Mádl Ferenc emlékére készült film ünnepélyes bemutatóján.
️ Mádl Ferenc elismert jogászként elévülhetetlen érdemeket szerzett a jogtudomány területén, miniszterként és köztársasági elnökként pedig mindig a haza érdekeit tartotta szem előtt, miközben nem felejtette el gyermekeinek és unokáinak is átadni mindazt a tudást és értékrendet, amelyet Bándon egykor ő is családjától kapott.
Köztársasági elnök úr emlékezete olyan kincs, amelyet az utókornak kötelessége ápolni. Ezért is hoztuk létre 2019-ben a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézetet és rendeztük meg a Mádl-emlékévet. Most pedig az MTA és az MFI együttműködése révén kormányzati támogatással vászonra kerülhetett ez a Mádl Ferenc életútját bemutató film is, amely méltó módon őrzi a néhai köztársasági elnök emlékezetét, intellektusát.
🤝 Gratulálok Kálomista László rendezőnek és az MTVA stábjának, hiszen Mádl Ferenc születésének 90., s halálának 10. évfordulója alkalmából egy olyan film született, amely méltó emléket állít a jogtudós, államférfi és legfőképpen családapa előtt!
/posztok.hu


️

„Az OECD közreműködésével készült magyar KKV Stratégia és a magyar vállalkozásfejlesztési rendszer a legjobb Európában” – ezt Alberto Carvalho Neto, az európai fiatal vállalkozókat tömörítő…
Együtt erő vagyunk.
Április 3-án legyünk ott minél többen.
