Ne vegyük a dolgokat önmaguktól értetődőnek
2010-ben amikor átvettük a kormányzást 11%-os volt a munkanélküliségi ráta Fejér megyében. Ez mára 2%.

Ilyen eredmény nem születik a semmiből, ehhez szükség volt a magyar emberek munkaszeretetére, a vállalatok bizalmára és olyan képviselőkre, mint Vargha Tamás!

Siófokon és környéken is arra biztattuk a választókat, hogy ne Gyurcsányék jelöltjét támogassák, hanem szavazzanak a békét, biztonságot és fejlődést képviselő, a térséget jól ismerő és elkötelezett…

Így kezdődött a budapesti felnőtt birkózó Európa-bajnokság: felavattuk a Mesteredzők falát és megnéztük a nyitó gálán a Puskás musicalt.

„Az OECD közreműködésével készült magyar KKV Stratégia és a magyar vállalkozásfejlesztési rendszer a legjobb Európában” – ezt Alberto Carvalho Neto, az európai fiatal vállalkozókat tömörítő…

Újabb jó hír!
270 millió forintos támogatást kapott a Füvészkertért Alapítvány, amit a gödi Huzella Kertben épületfelújításra és ökoturisztikai állomás létrehozására költenek majd.
Gratulálok!

Biztos, hogy eredményre jut a remek kollégákkal közös erőfeszítésünk.

Ma Herczeg Andrással és Ábrók Zsolttal Pallagon beszéltük meg a Loki és a fociakadémia előtt álló feladatok megoldását. Teljes az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média