️Nem állunk meg. Hamarosan Békéscsabán is Áldozatsegítő Központot nyitunk!

Két hete átadtuk az ország 10. Áldozatsegítő Központját Debrecenben és márciusban megnyitjuk az egri központot is. Tovább folytatjuk a megkezdett munkát, minden megyébe és megyeszékhelyre elvisszük a segítséget. A mai naptól már nem kell sokat várni ahhoz, hogy Békés megyében is legyen segítség!

2 év alatt 7 Áldozatsegítő Központot és 2 Áldozatsegítő Pontot hoztunk létre, ezzel négyszeresére bővítettük Magyarország áldozatsegítő kapacitását.

A magyar kormány számára a magyar családok biztonsága az első. Azért hoztuk létre az Igazságügyi Minisztérium koordinálásával az Áldozatsegítő Központokat, hogy a legnagyobb baj esetén is segíteni tudjunk!

Köszönöm az együttműködést Herczeg Tamás országgyűlési képviselő úrnak.

️ Az áldozatsegítésben is előre megyünk, nem hátra!

Magyarország biztonsága az első
A háborús konfliktusba:

Nem küldünk katonákat!
Nem szállítunk fegyvereket!
Mások sem szállíthatnak fegyvereket Magyarországon keresztül.

A NATO koszovói missziója tavaly november óta magyar parancsnokság alatt működik és 490 fős magyar kontingens őrzi a régió békéjét. Köszönet.

🤝Teltházas előadást tartott ma délután Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Balatonalmádiban.

Mi magyarok szeretünk békében élni. Szeretjük ha biztonságban van a családunk, ha biztonságban vannak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média