Háborús helyzetben nyugalomra van szükség
️ Márki-Zay Péter megint hazudott – Fake news, hogy magyar katonai repülő szállítana fegyvereket Ukrajnába.
️ Magyar személyzettel, magyar területről, magyar területen keresztül, magyar repülőgép nem szállított fegyvereket Ukrajnába!
️ Egy, a NATO keretei között több nemzeti együttműködésű nehéz légiszállító képesség keretében három magyar felségjelű gép lát el ezzel kapcsolatos feladatokat. Az együttműködés célja, hogy nemzetközi legénységgel katonai stratégiai légiszállítási képességet biztosítson a programban részt vevő országoknak. Mindegyik résztvevő nemzet a programhoz való hozzájárulásként repülési órákat vásárol, amelyek alatt a saját céljaikra használhatják a repülőgépeket. A kérdésben foglalt szállítási feladatot tehát nem Magyarország és nem a Magyar Honvédség igényelte, arra ráhatása nincs!
️ Felszólítjuk a baloldalt, hogy fejezze be a felelőtlen és átgondolatlan nyilatkozatokat! Nem engedjük, hogy a baloldal Magyarországot belesodorja ebbe a háborúba!
Háborús helyzetben nyugalomra van szükség
🤝Teltházas előadást tartott ma délután Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Balatonalmádiban.
Mi magyarok szeretünk békében élni. Szeretjük ha biztonságban van a családunk, ha biztonságban vannak…
Imádkozzunk a békéért! 
Választási fórum Kazincbarcikán, előtte látogatás a Szent Család templomban.
34 nap múlva arról szavazunk, hogy folytatódik-e a felfelé ívelő korszak Magyarországon, vagy visszatérünk a gyurcsányi útra?!
Ne hagyjuk, hogy visszatérjen a múlt!
Hajrá, Dr. Kovács József! Hajrá,…
Miközben az ország az ukrajnai menekülteknek gyűjt, Márki-Zay saját magának, a hazug, nemzetellenes kampányára.
Egy nemzet bizonyítja:
Egyetlen magyar sincs egyedül
️
Tudósítások szerint a mentőket is ki kellett hívni, miután a Jobbikos Fricsovszky-Tóth Péter, az ellenzéki összefogás vecsési jelöltje összeverekedett Hegymegi Istvánnal, a DK gyáli önkormányzati…
Minden Magyarországra érkező menekültnek segítünk. Hétfőn megérkeztek a Nyugati pályaudvarra az első, nagyobb menekültcsoportokat szállító vonatok.
A kormány ma újabb döntést hozott: nem engedélyezzük a halált okozó fegyverek átszállítását Magyarország területén. 