Védjük meg a rezsicsökkentést

A baloldal kormányzása alatt 15 alkalommal emelték az energiaárakat brüsszeli vezényszóra.

Emlékezhetünk, 15 éve ilyenkor drágult 30 százalékkal a gáz ára a Gyurcsány-kormány bejelentése után.

Na hagyjuk, hogy visszatérjen a múlt!

Rendkívüli helyzetekben rendkívüli intézkedésekkel kell védeni az embereket.

„Mi, magyarok vagyunk a nyugati világ várkapitány-szolgálatot teljesítő nemzete” – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában.

👉A kormányfő ezzel arra utalt, hogy…

Az emberek 87 százalékának egyetértésével egyértelmű igény mutatkozik arra is, hogy a nemzeti parkok őrizzék meg és mutassák be a természeti értékeket.

☝️ Legyünk tudatosak, óvjuk környezetünket.…

A koronavírus-járvány hazai megjelenése óta a kormány folyamatosan biztosítja a védekezéshez szükséges eszközöket. Most újabb 340 ezer antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok és a házi…

2010 előtt 600 milliárdnál is többet vontak ki a magyar egészségügyből.

Mi azt nemcsak, hogy visszatettük, hanem annál jóval többet tettünk bele. Az egy másik dolog, hogy sosem lesz elég.

Tehát olyan…

Új bölcsőde épült Mosonszentmiklóson
199,8 millió forintból, 100% állami támogatásból épült fel Mosonszentmiklóson az az új, két csoportszobás, 24 férőhelyes bölcsőde, melyet ma délelőtt adtunk át. A…

„A programban résztvenni számunkra is előnyös. Egymástól tanulunk. A Mintaüzem is tanul a látogató üzemektől. A magyar gazdaság szereplőinek sokat kell fejlődniük abban, hogy tanulni akarjanak. A…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média