„Mi, magyarok vagyunk a nyugati világ várkapitány-szolgálatot teljesítő nemzete” – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában.
👉A kormányfő ezzel arra utalt, hogy…
Segítünk ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Most is így történt, a Ghánában közel száz sérültet és halálos áldozatot követelő robbanásos katasztrófában érintett emberek esetében.
Magyarország Kormánya a Hungary Helps - Magyarország segít programon keresztül 5 millió forint humanitárius gyorssegélyt juttat el a nyugat-afrikai országba, amelyet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel és helyi partnerszervezetével együttműködésben a túlélők életmentő ellátására, mentési munkálatokra fognak fordítani.
Az elmúlt években is kiemelt figyelmet fordítottunk a ghánai térségre: ez az ország az egyik forrásterülete az Európába irányuló migrációnak. Főként gyermekvédelmi, oktatási és szakképzési intézményeknek nyújtottunk segítséget anyagi támogatással valamint önkéntes programunkon keresztül.
Részvétünk az elhunytak családtagjainak, valamint Ghána teljes lakosságának!
„Mi, magyarok vagyunk a nyugati világ várkapitány-szolgálatot teljesítő nemzete” – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában.
👉A kormányfő ezzel arra utalt, hogy…
Az emberek 87 százalékának egyetértésével egyértelmű igény mutatkozik arra is, hogy a nemzeti parkok őrizzék meg és mutassák be a természeti értékeket.
☝️ Legyünk tudatosak, óvjuk környezetünket.…
Nem tudja a jobb kéz mit csinál a bal?
A koronavírus-járvány hazai megjelenése óta a kormány folyamatosan biztosítja a védekezéshez szükséges eszközöket. Most újabb 340 ezer antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok és a házi…
Orbán Viktor: „Mi, magyarok vagyunk a nyugati világ várkapitány-szolgálatot teljesítő nemzete.”
2010 előtt 600 milliárdnál is többet vontak ki a magyar egészségügyből.
Mi azt nemcsak, hogy visszatettük, hanem annál jóval többet tettünk bele. Az egy másik dolog, hogy sosem lesz elég.
Tehát olyan…
Új bölcsőde épült Mosonszentmiklóson
199,8 millió forintból, 100% állami támogatásból épült fel Mosonszentmiklóson az az új, két csoportszobás, 24 férőhelyes bölcsőde, melyet ma délelőtt adtunk át. A…
„A programban résztvenni számunkra is előnyös. Egymástól tanulunk. A Mintaüzem is tanul a látogató üzemektől. A magyar gazdaság szereplőinek sokat kell fejlődniük abban, hogy tanulni akarjanak. A…
Kezdeményezem, hogy a bukott jászberényi malom projektet vegye át a megyei önkormányzat és kormányzati támogatással valósítsuk meg az építkezést! Az iparűzési adóbevételt pedig fordítsák Jászberény…
️ Nem kevesebb a célunk, minthogy a hazai tulajdonú cégek alkossák a magyar élelmiszerellátás gerincét. Ma egy újabb lépést tettünk ezért:
a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó
mintegy 6,5 milliárd forintos…