Az Általános Ügyek Tanácsának mai brüsszeli ülésén is központi téma volt az uniós oltási helyzet, de terítékre került a rezsicsökkentés kérdésköre is.
A magyar kormány a kezdetektől hangsúlyozta, hogy…
Rég találkoztunk, köszönöm a kérdéseket!
A brüsszeli magyar tudósítóknak tartott mai sajtótájékoztatón szó esett “Európa megfáradt, beteg eljárásáról”, a hetes cikkely szerinti eljárásról. Ezzel kapcsolatban elmondtam a sajtó munkatársainak, hogy a magyar kormány a Bizottság összes kérdésére válaszolt, a politikailag motivált eljárás azonban 3 év után sem került lezárásra. Húzzák-halasztják, de az egésznek se füle, se farka, egy helyben toporognak. Mi mindenesetre jó magyarként védjük az álláspontunkat.
Az Európa jövőjéről szóló konferencia kapcsán elmondtam, hogy egy nagy lehetőség arra, hogy - még ha online keretek közt is - a magyar emberek hallassák a hangjukat és véleményt nyilvánítsanak közös jövőnkkel kapcsolatban. A sajtó figyelmébe ajánlottam a konferenciát érintő magyar programsorozatot, azon belül is az Igazságügyi Minisztérium június 21-i rendezvényét, valamint a Mádl Ferenc Intézet szakmai eseményeit.
A magyar kormány álláspontja Európa jövőjével kapcsolatban egy status quo-párti, konzervatív nézőpont. Egy erős nemzetállamokra épülő erős szövetségben hiszünk, ezért a következő hetekben-hónapokban részletesen mutatjuk majd be javaslatainkat, melyek egy versenyképes, cselekvőképes és okos Európa alapjait rakhatják le.
Hamarosan jelentkezem! 

It's been a while since we last met, thank you for your questions!
Today's press conference for Hungarian correspondents in Brussels we spoke about the Article 7 procedure, also known as the "tired Europe, sick procedure." Concerning the situation, I told the media that the Hungarian government had answered all the Commission's questions but the politically motivated procedure had not been completed even after 3 years. They pull and postpone it, but the whole thing is without rhyme or reason, it has been at a standstill for several years. Anyway, we defend our position like a good Hungarian.
Regarding the conference on the future of Europe, I said that it is a great opportunity for Hungarian people to have their voices and opinion heard about our common future, even if they can only do it online. I recommended a series of Hungarian programs concerning the conference, including the event of the Ministry of Justice happening on June 21 and the professional events of the Mádl Ferenc Institute.
The Hungarian government's position on the future of Europe remains a pro-status quo, conservative view. We believe in a strong alliance based on strong nation-states, so in the coming weeks and months, we will present our proposals in detail, as they can lay the foundations for a competitive, competent and smart Europe.
I'll be back soon! 

Az Általános Ügyek Tanácsának mai brüsszeli ülésén is központi téma volt az uniós oltási helyzet, de terítékre került a rezsicsökkentés kérdésköre is.
A magyar kormány a kezdetektől hangsúlyozta, hogy…
️ Jogállamiságról, szakszerűen
️ Jó ideje nem találkoztam Didier Reynders igazságügyért felelős uniós biztossal, ezért örültem annak, hogy végre személyesen is megoszthattam vele a korábbi,…
Gyermekkorom legkedvesebb városi ünnepe. 
Jó szerencsét, Miskolc!
The dearest holiday of my childhood. 
Good luck, Miskolc!
4 millió beoltott!
4 millió beoltott. Magyarország az élvonalban. Oltassa be magát Ön is! // 4 million compatriots vaccinated. Hungary at the forefront. Go, get your…
Íme bizonyságul!
A baloldali politikai erők többféle módon folytatják oltásellenes kampányukat. Ennek egyik formája az, hogy kétségbe vonják egyes…
5 millió beoltott után újabb szeletet kaphatunk vissza régi életünkből. Az oltás életet ment, ne hallgassunk az oltásellenes hangokra
️
Védjük meg családunkat, szeretteinket és saját magunkat is! 

After…
Zánkán, a megújuló Erzsébet-táborban Novák Katalin miniszter asszonnyal, Balog Zoltán és Kiss-Rigó László püspök urakkal