Ma délután átvettem országgyűlési képviselői megbízólevelem.
A választók bizalmával élni nagy feladat, nagy felelősség! Külön köszönet azért, hogy három ciklus után is bennem látják azt, akiben…
Ma délután átvettem országgyűlési képviselői megbízólevelem.
A választók bizalmával élni nagy feladat, nagy felelősség! Külön köszönet azért, hogy három ciklus után is bennem látják azt, akiben…
Innováció az egészségügyi ellátásban!
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kiemelt szakpolitikai támogatással, jelentős mennyiségű…
Csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa a miniszterelnököt.

Helyi ügyekről és országos kérdésekről is beszélgettünk az Ajka TV Szemtől szembe című műsorában. Hamarosan adásban!
Aki teheti, kapcsoljon ránk 
19.30 - Ózd TV 
Donáth Anna azt a következtetést vonta le a vereségükből, hogy mostantól még többet kell áskálódniuk a hazájuk ellen
️
👏 Gratulálok az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület - ERKE-nek az Értéklabor, azaz az első Borsod-Abaúj Zemplén megyei középiskolai innovációs ötletverseny megvalósításához!
Zseniális csapatok,…
Korábban soha nem volt ilyen sok bölcsődei férőhely Magyarországon.
🟠 "Megőrizzük az eddig elért eredményeket, és továbbra is a magyar emberek érdekeit képviseljük."
Tegnap vettem át a hetedik képviselői megbízó levelemet. A politikai pályán négy évenként gyakran változik a szolgálati hely. Lehet az ember tiszt, főtiszt, tábornok…