Csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa a miniszterelnököt.
Innováció az egészségügyi ellátásban!
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kiemelt szakpolitikai támogatással, jelentős mennyiségű pályázati forrással ösztönzi a hazai startupok fellendítését. Ahogy korábban például a digitális sorban állást lehetővé tevő fejlesztéshez, ezúttal is egy újabb okos kezdeményezés valóra váltásához járultak hozzá.
Egy ügyelet- és gyógyszertárkereső weboldal, a surgossegi.info elindulását is támogatták: a gyors, egyszerű tájékozódást szolgáló felület egyszerre segíti a betegek mielőbbi ellátását, és tehermentesíti az egészségügyi dolgozókat.
Csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa a miniszterelnököt.

Helyi ügyekről és országos kérdésekről is beszélgettünk az Ajka TV Szemtől szembe című műsorában. Hamarosan adásban!
Aki teheti, kapcsoljon ránk 
19.30 - Ózd TV 
Donáth Anna azt a következtetést vonta le a vereségükből, hogy mostantól még többet kell áskálódniuk a hazájuk ellen
️
👏 Gratulálok az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület - ERKE-nek az Értéklabor, azaz az első Borsod-Abaúj Zemplén megyei középiskolai innovációs ötletverseny megvalósításához!
Zseniális csapatok,…
Korábban soha nem volt ilyen sok bölcsődei férőhely Magyarországon.
🟠 "Megőrizzük az eddig elért eredményeket, és továbbra is a magyar emberek érdekeit képviseljük."
Tegnap vettem át a hetedik képviselői megbízó levelemet. A politikai pályán négy évenként gyakran változik a szolgálati hely. Lehet az ember tiszt, főtiszt, tábornok…
🤝🇮🇹Matteo Salvini elsőként gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek és a magyar népnek a választások eredményéhez, ezt most személyesen is alkalmunk volt megköszönni!
🟠 Orbán Viktor miniszterelnök ma hivatalos látogatást tesz a Vatikánban, ahol magánkihallgatáson fogadja őt Ferenc pápa.