Darius másodszor is győzött, tussal verte a koreait.💪🤼
Közlemény:
Az Igazságügyi Minisztérium reakciója Dobrev Klára, Demokratikus Koalíció elnök, EP képviselő, minden alapot nélkülöző kijelentésére.
Az Igazságügyi Minisztérium a leghatározottabban visszautasítja a DK elnök valótlan állításait melyeket a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatosan tett.
Az intézetben történtekre vonatkozóan jelenleg is mindenre kiterjedő alapos nyomozás folyik, mindemellett nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy az eljárás során kormánytag érintettsége fel sem merült.
Dobrev Klára sajtónak tett nyilatkozata, valamint minden olyan állítás tehát, amely kormánytag érintettségéről szól, aljas rágalom, minden alapot nélkülöz, ezért haladéktalanul megtesszük a szükséges jogi lépéseket.
Darius másodszor is győzött, tussal verte a koreait.💪🤼
30 év a személyes adataink védelmében
A rendszerváltoztatást követően a semmiből kellett létrehozni a személyes adatok védelmét biztosító jogokat és intézményeket.
Az informatika fejlődése következtében…
Mindannyian ismerjük a Csehov-féle puska koncepcióját: ha egy fegyver feltűnik a színpadon, az előbb vagy utóbb elsül. Ruszin-Szendi Romulusz nemcsak a kultúrát nem ismeri, hanem az alapvető…
Hiába írta meg Mario Draghi egy évvel ezelőtt, hogy versenyképességi fordulatra van szükség az EU-ban, azóta sem tettek semmilyen érdemi előrelépést a brüsszeli bürokraták. Nem sikerült csökkenteni az…
Szégyen! 
Gulyás Gergely:
1,6 százalékos emelést kapnak visszamenőleg a nyugdíjasok, átlagosan 42 700 forintot kapnak novemberben, míg decemberben további 9000 ezer forintot.
Fritsch Róbert, a Csepel SC birkózója 5:2-re legyőzte az Ázsia-bajnok üzbég ellenfelét
️
Vitek Darius a nehézsúlyban győzelemmel fogadott bennünket 💪 4:3-ra verte a kirgizt
️
EU-aktuális
A ma reggel az Infostart - InfoRádióban indult, ahol az Unió aktualitásait elemeztük részletesebben. Íme néhány ízelítő a témákból:
️ Ursula von der Leyen múlt heti beszéde és az ellene…