Szégyen! 
Hiába írta meg Mario Draghi egy évvel ezelőtt, hogy versenyképességi fordulatra van szükség az EU-ban, azóta sem tettek semmilyen érdemi előrelépést a brüsszeli bürokraták. Nem sikerült csökkenteni az a versenyképességi szakadékot, ami az Unió és az Egyesült Államok, vagy az Unió és Kína között van. Ezzel szemben Magyarországon az elmúlt 1 évben sebes léptekkel folytattuk tovább a tudományos és innovációs rendszerünk megújítását.
Bár nagy csinnadrattával jelentek meg a különböző, az európai versenyképességi fordulatot sürgető elemzések, hiszen a brüsszeli bürokraták az elmúlt egy évben semmilyen érdemi előrelépést nem tudnak felmutatni azon kívül, hogy egy alapjaiban elhibázott költségvetési javaslatot tett nyáron közzé az Európai Bizottság. Tegnap éppen Mario Draghi volt olasz miniszterelnök hűtötte le Brüsszelben a kedélyeket, megállapítva, hogy az elmúlt évben csak tovább romlott az EU versenyképessége. Brüsszel az együttműködés helyett még mindig kizár! A nemzeti versenyképesség helyett a brüsszeli vízfejet növeli.
Ahogy akkor is mondtuk, mi a magyar utat járjuk és a sikeres magyar modellt építjük.
Az elmúlt 1 évben:
új pályára állítottuk a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatot, új rugalmas működési formát és lépcsőzetesen elérve a kétszeres finanszírozást;
megemeltük a kutatói béreket: ma már bruttó 800 ezer forint fölött vannak a kutatói átlagbérek, 2027-re meghaladják majd a bruttó 1 millió forintot;
elindítottuk a Nobel-díjas Krausz professzor vezetésével az ÉLVONAL programot: a program a természettudományos területek tehetségeit karolja fel és haza hívva a magyar tudósokat építi fel a magyar tudomány aranycsapatát, és hoz létre hazánkban tudományos erőközpontokat;
megújítottuk a doktori képzéseket: 60%-kal bővítettük az ösztöndíjakat, összekapcsoltuk a doktoranduszokat a legversenyképesebb kutatásokkal és az iparral;
új alapokra helyeztük a kiválósági kutatások finanszírozását: 13 milliárd helyett már 40 milliárd forint áll évente a legkiválóbb tudósaink kutatásainak támogatására, fókuszba helyeztük a fiatal kutatók bevonását; így egy kutatás finanszírozása 40 millió forintról akár 400 millióra is emelkedhet
35%-kal növeltük egy év alatt a szabadalmi bejelentések számát;
több száz milliárd forintból indítottunk a magyar vállalkozások innovációs fejlesztéseit támogató programokat;
kiterjesztettük az innovatív vállalkozói képzésünket az egyetemi diákokon túl a középiskolai és doktori képzésben tanulókra.
Míg Brüsszel tévúton, addig mi megyünk tovább a saját utunkat járva, ezt mutatja az is, hogy a tegnap napvilágot látott globális innovációs indexben, Magyarország:
high-tech gyártás arányában 7.,
high-tech export arányában a 9.,
kreatív termékek exportjában szintén a 9.,
kutatói tehetségek terén a 10. helyen állunk.
A célunk, hogy 2030-ra Európa, 2040-re a világ legjobb 10 innovátor országa közé kerüljön Magyarország.
/posztok.hu
️


EU-aktuális
️ Ursula von der Leyen múlt heti beszéde és az ellene…
️Magyarország kormánya elkötelezett a magyarországi zsidó örökség megóvása és a zsidó közösségek támogatása mellett.
Az ellenzék üzenete gyűlölettel teli, személyeskedő ahelyett, hogy arról szólna, hogy valamit el akarnak érni: szabad Magyarországot, több munkahaelyet és még több kisvállalkozást. - Rétvári Bence…