Így hergelt a kiugrott NNI-s nyomozó ünneplése előtt a rendőrség ellen a tiszás média

️Ennek aztán meg is lett a következménye: “L.szophatja az összes g.ci rendőr” és a “büdös k.rva anyátok .. az összes f.szsz.pó rendőrnek üzenem” - zúgott az egyik koncerten egy TikTokon látható videó szerint.

Az elmúlt éveiben általános gyakorlattá vált Magyarországon a tiszás és ellenzéki médiumokban a rendőrökkel szembeni hangulatkeltés, tekintélyük és megítélésük csorbítása, a hivatásrend besározása. Ennek egyik következménye volt egy konkrét szegedi ügyben az egyik a 444 és a Telex által is futtatott “előadóművész” nyomdafestéket nem tűrő kirohanása a rendőrséggel szemben.

Sorozatunk első részében, egyfajta felvezetésként az ellenzéki, tiszás médiumokban hősként kezelt Pogány Induló nevű zenekar egyik konkrét, a rendőrséget ért gyalázkodást.

Az eset előzménye, hogy 2025. május 13-án a 444 arról számolt be, hogy bár a parancsnoki vizsgálat szerint jogszerű rendőri intézkedés követően halt meg az a férfi, akit a családja szerint úgy összevertek a rendőrök Szegeden, hogy egy hónappal később meghalt a kórházban, a. 444 szerint a kunszentmártoni férfit a rokonai elmondása alapján pár gramm fűvel fogták el március 26-án, a “kamerafelvételen azt látni, hogy az eszméletlennek tűnő férfit a rendőrök egy ponton a rendőrségi kisbusz mögé viszik - noha a család szerint ekkor már sérült lehetett a gerince, így nem lett volna szabad megmozdítani.”

A 444 egy május 19-i cikkben tovább erőltette a témát, akkor már azt is beleírta Hercegh Márk az anyagba, hogy a férfi “családja még bent is készített vele egy videót, amin a nyakmerevítős férfi fején kiterjedt zúzódások látszanak, ő pedig azt mondja, a rendőrök súlyosan megverték, az összes, 7-8 rendőr bántalmazta.”

A HVG egy nappal később tovább görgetette a sztorit, azzal a címmel, hogy a “rendőrség kitart amellett, hogy jogszerűen intézkedtek a később sérüléseibe belehaló férfival szemben, viszont a bizonyítékokat nem hozhatják nyilvánosságra.” A HVG beszámolt arról is, hogy a “rendőrség közleménye megemlíti, hogy több demonstrációt is bejelentettek a vélt rendőri túlkapás ellen.“

Az egyik ilyen, a Belügyminisztérium előtt tartott tüntetésről a 444 címlapon számolt be, “amit eredetileg amiatt hívtak össze, mert áprilisban meghalt egy szegedi férfi, akinek pár héttel korábban rendőri intézkedés közben tört el a csigolyája.”

Ennek minden bizonnyal egyik következménye az a gyalázatos mocsokáradat, ami a Pogány Induló nevű “zenekar” koncertjén, az előadó, Szirmai Marcell szájából elhangzott a tömeg ovációja mellett a “l.szophatja az összes g.ci rendőr” és a “büdös k.rva anyátok .. az összes f.szsz.pó rendőrnek üzenem.”

Ilyen a szerelem?
Ilyen a szerelem?

13 év fiatalkorúak börtöne a szír rendőrgyilkosnak, mert szegényt annyi stressz érte

Egy dolog április elsején is tuti biztos: a Tisza kamuzik! Szóval várjuk az újabb Magyar Peti posztot, „leleplezést”, meg tiszás közvélemény-kutatást!

Majd amikor legközelebb osztogatják egymásnak a díjakat a liberális művészvilág, az értelmiség és a propaganda tagjai a jogvédőikkel, valamint az influenszereikkel együtt, mindenkinek jusson eszébe ez…

Balázs! Amíg te zászlókkal jóemberkedsz a Dunakanyarban, addig egy árva szót nem ejtesz arról, amit ti „Tisza-programnak” neveztek.

Mert nincs ilyen program.
Csak egy gyűjtemény üres frázisokból,…

A Dunakanyar fejlesztése nem powerpoint-prezentáció, hanem munka: út, híd, kerékpárút, munkahely.

Te eddig csak annyit tettél, hogy pózoltál egy "Most vagy soha" feliratú molinó előtt, miközben a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média