Majd amikor legközelebb osztogatják egymásnak a díjakat a liberális művészvilág, az értelmiség és a propaganda tagjai a jogvédőikkel, valamint az influenszereikkel együtt, mindenkinek jusson eszébe ez a pár nap.

Egyik részről folyamatosan keltik a gyűlöletet, még akkor is, amikor belebuknak a saját hazugságaikba;, másik részről pedig a világraszóló botrányokat is teljesen elhallgatják.

Én nem vagyok képmutató, nem várom el, hogy függetlenek és objektívek legyenek, akkor sem, ha mindig erre verik a mellüket. Ne legyenek azok! Legyenek elfogultak, mint mindenki más, aki ezt legalább vállalja is.

De ez már túl van az elfogultságon. Olyan botrányokat hallgatnak el, amelyeknek ha a tizedét követné el a másik oldal, attól a világsajtó is zengene.

És miközben mossák az agyakat azzal, hogy diktatúrában élnek, valójában mindent megtehetnek következmények nélkül.

Ez a látvány fogadta reggel az észak-pesti Fidesz-iroda dolgozóit. Felakasztottak.

Életemben nem követtem el bűncselekményt. A gyorshajtás és a tilosban parkolás lehet a legnagyobb bűnöm.

Elárulhatná…

Valóságos armageddon rajzolódik ki a tiszás nyilatkozatokból és a kiszivárogtatásokból.

Éves szinten 600-900 ezer forinttal nőne meg egy átlagos család költsége csak a védett üzemanyagár kivezetése…

A budapesti ukrán nagykövet egy interjúban nem zárta ki, hogy a kampány utolsó két hetében a fizikai erőszak is meg fog jelenni Magyarországon. Legyünk észnél!

Balázs! Amíg te zászlókkal jóemberkedsz a Dunakanyarban, addig egy árva szót nem ejtesz arról, amit ti „Tisza-programnak” neveztek.

Mert nincs ilyen program.
Csak egy gyűjtemény üres frázisokból,…

A Dunakanyar fejlesztése nem powerpoint-prezentáció, hanem munka: út, híd, kerékpárút, munkahely.

Te eddig csak annyit tettél, hogy pózoltál egy "Most vagy soha" feliratú molinó előtt, miközben a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média