️
Ha valaki azt mondta volna egy évtizeddel ezelőtt, hogy a magyar miniszterelnököt ilyen barátian fogadják Szerbiában, akkor kinevetik. Ma azonban ez a realitás: Orbán Viktor a sikeres…
Illegális segítségnyújtás? Furcsa felhívással árnyékolják be a TISZA előválasztásának tisztaságát
️ Az egyik Bács-Kiskun vármegyében működő TISZA-Sziget a mai napon 13 és 16 óra között “segítünk a szavazásban” szándékkal invitálta meg a párt jelöltállítási folyamatában részt vevőket.
Az Amnesty International választási tájékoztatása alapján - amelyet a TISZA Párt nyilván hitelesnek fogad el - “főszabály szerint mindenki csak egyedül mehet be a szavazófülkébe. Aki nem tud olvasni, illetve akit testi fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, az általa választott segítő segítségét veheti igénybe.”
Aki tehát nem szorul rá, nem kérhet és nem kaphat segítséget a voksolási folyamat során, a hatályos jogszabályok szerint a segítség szavazáskor csupán abban az esetben megengedett, ha a választó személyesen kéri — például testi fogyatékosság vagy olvasási/írási képtelenség miatt.
Forrásaink több helyről jelezték, hogy egyes helyeken feltűnő lazaságot tapasztaltak Tisza-szigetes körökben az elmúlt napokban, ennek leggyakoribb formái, az egyik vagy másik jelölt hangsúlyos “erőltetése” volt az adminisztrátorok részéről.
Az a jelenség ugyanakkor még az egyik forrásunkat is meglepte, amit az említett TISZA-Sziget belső fórumán tapasztalt. Mint ismeretes, interneten, otthonról vagy például okostelefonról is lehet “szavazni”, ennek ellenére az ottani adminisztrátor ezt írta ki tegnapi napon Facebookon:
"Holnap, 27.-én is szivesen segitünk a szavazásban, 13-16 óra között a Kossuth L. u. 32. alatti irodában. Szeretettel várunk, gyere be nyugodtan
️".
A bejegyzés alatt többen jelezték, hogy élni kívánnak a lehetőséggel.
Mindezek után három kérdés maradt:
- hányszor segítettek eddig a “szavazásban”;
- milyen segítséget kapott az “Irodában” az “előválasztó”, aki egyébként a Facebookon már regisztrált, és tagja egy tiszás csoportnak;
- illetve van-e még valaki az országban, aki komolyan veszi Magyar Péterék színjátékát?
️
Ha valaki azt mondta volna egy évtizeddel ezelőtt, hogy a magyar miniszterelnököt ilyen barátian fogadják Szerbiában, akkor kinevetik. Ma azonban ez a realitás: Orbán Viktor a sikeres…
Már a Közel-Keleten is várják a karácsonyt. Felekezettől függetlenül sokan feldíszitik a lakást, a kertet és a kicsik kedvéért sok muszlim család is állít karácsonyfát Beiruttól Bagdadig
🎅 Sőt, az…
️Ursula külügyi főképviselőjét visszautasította az amerikai külügyminiszter, nem volt hajlandó vele találkozni. Ehhez képest Orbán Viktort mind Washingtonban, mind Moszkvában szívesen látják. Ezek…
Nem engedünk a 48-ból! A Szuverén podcast negyedik adásában Schiffer Andrásügyvéddel, volt országgyűlési képviselővel beszélgettünk arról, hogy a mélyállam és a választott vezetők közötti konfliktus…
Mondhatnak bármit Brüsszelben: a Soros-birodalom létezik és ott van minden jelentős politikai finanszírozási projekt mögött.
A Telex Akadémiát nem egyszerűen támogatták, gyakorlatilag sorban álltak a nyugati nagykövetségek, hogy pénzzel tömjék.
A mai értéken 877 milliárd forintra tehető Bokros-csomag a keresetek vásárlóértékét 17 százalékkal csökkentette és visszataszította az 1967-es szintre, a nyugdíjakét pedig még ennél is nagyobb…
A Tisza pártnál egészen másképp gondolkodnak
️a sajtóban napvilágot látott dokumentum szerint a társadalomról és a gazdaságról, mint a jelenlegi magyar kormány. 
Akiket mi erősítenénk – a családok és a…
Karácsonyi vásár és Budapest belvárosi séta
Fidesz-KDNP nemzet és gazdaság politikája hozott haza, 10 év után Németországból! Akinek itthon szar, javaslom menjen ki 1 évre nyugatra! Tudom mindenki vizuális típus! Tegye mindenki össze a 2 kezét,…