Már a Közel-Keleten is várják a karácsonyt. Felekezettől függetlenül sokan feldíszitik a lakást, a kertet és a kicsik kedvéért sok muszlim család is állít karácsonyfát Beiruttól Bagdadig🎅 Sőt, az idei első forraltborom is itt ittam meg

️Ursula külügyi főképviselőjét visszautasította az amerikai külügyminiszter, nem volt hajlandó vele találkozni. Ehhez képest Orbán Viktort mind Washingtonban, mind Moszkvában szívesen látják. Ezek…

Nem engedünk a 48-ból! A Szuverén podcast negyedik adásában Schiffer Andrásügyvéddel, volt országgyűlési képviselővel beszélgettünk arról, hogy a mélyállam és a választott vezetők közötti konfliktus…

Mondhatnak bármit Brüsszelben: a Soros-birodalom létezik és ott van minden jelentős politikai finanszírozási projekt mögött.

A Telex Akadémiát nem egyszerűen támogatták, gyakorlatilag sorban álltak a nyugati nagykövetségek, hogy pénzzel tömjék.

A mai értéken 877 milliárd forintra tehető Bokros-csomag a keresetek vásárlóértékét 17 százalékkal csökkentette és visszataszította az 1967-es szintre, a nyugdíjakét pedig még ennél is nagyobb…

A Tisza pártnál egészen másképp gondolkodnak ️a sajtóban napvilágot látott dokumentum szerint a társadalomról és a gazdaságról, mint a jelenlegi magyar kormány. Akiket mi erősítenénk – a családok és a…

Fidesz-KDNP nemzet és gazdaság politikája hozott haza, 10 év után Németországból! Akinek itthon szar, javaslom menjen ki 1 évre nyugatra! Tudom mindenki vizuális típus! Tegye mindenki össze a 2 kezét,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média