Nagy Imre hosszan sorolható bűneihez az is hozzátartozik, ahogy utolsó rádióbeszédében azt állította, csapataik harcban állnak, a kormány pedig a helyén van. Éppen ezért itt és most azokra nem is térnék ki, amely tetteivel annak előtte ártott a magyar nemzetnek. Akik a téma iránt érdeklődnek, azok több cikkben és tévés vitában is megtudhatták Nagy Imréről a véleményemet.

Ma napig nem megnyugtatóan tisztázott szerepéről a cári család kivégzésében, moszkvai kiképzéséről, arról, miként volt Berija ügynöke és mennyiben köszönhette ennek későbbi sikereit, egészen addig bezárólag, amíg moszkovita társaival Magyarországra nem érkezett, és előbb belügyminiszterként kitelepítette, tönkrezúzta a hazai svábságot, később kíméletlen begyűjtési miniszterként tönkretette a hazai parasztságot. Ám erről az inkriminált beszédről egy dolgot mindenképpen meg kell állapítsunk: mindkét kijelentés súlyos hazugságnak bizonyult kimondásuk pillanatában is, mert semmilyen kormány sem volt a helyén és semmilyen reguláris egységek sem voltak harcban.

Az invázió előestéjén teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy vérfürdő következik, ahogy az is egyértelmű volt, hogy nyugati segítségre semmilyen formában sem lehet számítani. Itt azonban emlékezzünk meg Francisco Franco tábornok terveiről, aki Spanyolország vezetőjeként az egyetlen európai vezető volt, akiről biztosan tudjuk, hogy katonailag is segítette volna a szabadságharcot. Olyannyira előrehaladott volt az önkéntes egység felállításának gondolata, hogy már annak vezetője is megvolt, ám Eisenhower, amerikai elnök személyes közbenjárása – mondhatni, fenyegetése – megakadályozta ebben Francóékat. Francót amúgy lehetne méltatni azért, ahogy hazáját megvédte a kommunista terrortól és a Spanyolországra rontó szélsőbaloldallal nem kiegyezni vágyott, hanem azt kiszorítani, de az egy másik cikk témája.

Soha nem tudjuk meg, hány száz fiatal halt meg november negyedikén és az azt követő napokban, akik viszont elhitték a beszéde után a jugoszláv nagykövetségre menekülő Nagy Imre hazugságait és a szovjet lánctalpak alatt lelték halálukat. Mennyi szenvedés, mennyi kisiklott élet, bebörtönzött és kivégzett fiatalok és mások, akik bíztak benne, aki még a forradalom első napjain is elvtársainak szólította a tüntetőket. November 4-én ne felejtsük el ennek a bolsi gonosztevőnek se korábbi, se akkori tetteit. Mert sajnálatos módon – habár ezen a téren is nagyon kedvező változások indultak el -, még mindig tartja magát a Nagy Imre-kultusz. Mintha az a tény, hogy kivégezték a sajátjai, valami felmentést adna korábbi tetteiért. És ha már ez a kultusz ennyire élő tudott maradni, hát Rajk Lászlóé miért nem? Hiszen október huszonharmadikának előestéje is Rajk újratemetése volt. Rajk László ugyanolyan gonosztevő, mint Nagy Imre, ugyanúgy kivégezték az elvtársai, aztán – nagyon helyesen – ma senkinek sem jut eszébe, hogy másként kéne rá tekinteni, mint Gerőre vagy Rákosira.

Mára egyébként azt is tudjuk Nagy Imréről – legalábbis Grósz Károly állította és nem látom be, miért talált volna ki a semmiből egy ilyen sztorit 1994-ben, egy Juszt László-féle interjúban, amikor éppenséggel azt ismerték el, aki jót mondott Nagy Imréről, biztosan nem azt, aki rosszat – hogy Nagy Imre Rákosival összefogva golyózta ki a párt felső vezetéséből Kádárt, majd juttatták börtönbe. Történt ugyanis, így Grósz, hogy a Politikai Bizottság tárgyalta Kádár János ügyét, amely ügy előadója Nagy Imre volt. Kádár sejtette, hogy itt szar lesz a palacsintában, ezért nagyjából 1 órával az ülést megelőzően felkereste Nagyot, hogy ugyan mire számítson? Nagy Imre pedig megnyugtatta, hogy semmilyen problémára sem kell felkészülnie, minden rendben lesz.

Eltelt egy óra, majd az ülésen Nagy Imre felállt, előadta, hogy Kádár áruló, majd utóbbit ki is vitték a teremből és őrizetbe vették. Kádár pedig később tudta meg, hogy Nagy Rákosival játszott össze ebben a kérdésben. Oké, ez az egyetlen jótette Nagynak a javára írható. Még egyszer mondom, erről Grósz Károly számolt be, de minekutána neki a világon semmi haszna sem származhatott a sztoriból 4 évvel a rendszerváltoztatás után, én hajlamos vagyok elhinni. És legyünk őszinték, ez pontosan olyan történet, ami 100 százalékban a komcsikra vall.

Végszóként, amikor komcsik komcsikat végeznek ki, ott nekünk csak kávét érdemes kérni. Pláne, ha mindannyian a magyar szabadság elárulói voltak, szovjet kollaboránsként.