A világ kevés olyan belső árulást látott, mint ami Magyarországon zajlott le 1918-ban. Korábban az oroszok és a románok pár hónapra képesek voltak betörni az ország területére, de rövid úton mindkét haderőt kiűztük. A katonai patthelyzetben, miközben az ellenséges haderő messze volt az ország határától, sikerült olyan módon összeomlani, ami szintén komoly szerepet játszott abban, hogy a békeszerződés végül olyan lett, amilyen. Ez nem a kommün hibája, amely születésekor is tudni lehetett, hogy a kísérlet ugyan rendkívül fájdalmas lesz, de prognosztizálhatóan csak rövid ideig tartható. Horribile dictu, ugyan más okokból, de még fegyvert is fogtak a kisantant ellen.

Az el nem évülő bűn az úgynevezett őszirózsás forradalmat terheli. Károlyiék és az a förtelmes, lázító közeg gyilkolta meg végérvényesen a tisztes béke lehetőségét, Kun Béláékra csak a hullarablás maradt. Az, hogy ennek a vörös grófnak vagy egyáltalán hogy lehet nevezni, még bárhol is szobra állhat, felháborítóbb Thököly Hősök terei jelenléténél is.

Nagyobb igényességgel kéne saját múltunk és elvi megfontolásaink felé fordulni. Az úgy nem működik, hogy szavakban siratjuk hazánk szétszabdalását, ugyanakkor az eszünkkel képtelen vagyunk másként gondolkozni, csak plebejus és vulgárnacionalista módon. Pontosan a plebejus és vulgárnacionalista gondolkozásmód vezetett el odáig, hogy Közép-Európa nem a kontinens egyik legerősebb egysége, hanem szétaprózódott, egymással gyakran halálos ellenségeskedésben álló népek lőporos hordója.

️ Ez az igazi tragédiája Trianonnak. Egy olyan birodalom elveszejtése, hathatós belső árulással, velejéig ártalmas történelmi előképekre hivatkozva, amely – ha csak minimálisan is – megtestesített még valamit a tradicionális Európából. A platóni idea árnyékképénél is haloványabb, de felfedezhető módon.