A franciák jelentős többsége franciáknak tekinti mindazokat, akik a francia válogatottban játszanak, ezért különösebben nekünk sem érdemes felháborodni. Kétségtelen tény, hogy amiként a nyugat-európai társadalmak, úgy a válogatottjaik is jelentős átalakuláson mentek át és helyes is, ha ezt általánosságban mindig kritikával illetjük. Még helyesebb, ha folyamatosan rámutatunk Közép-Európára és elmondjuk, hogy az itt elhelyezkedő országokban a migráció semmilyen hatása nem érhetett célt, mivel mindezt - mindeddig - sikerült megakadályozni.

De a focit egy kicsit őrizzük meg a politika nélkül. Az erőszakos, mindent átpolitizáltság érzete nélkül.
Argentína győzött, megnyerte a világbajnokságot, de ez főleg azért remek, mert a futballtörténelem egyik legzseniálisabb játékosa, Messi, úgy zárhatja le pályafutását, hogy mindent megnyert, amit csak lehetett. Ez volt a korona. És ez benne a legszebb, nem más.

Azért mi ettől függetlenül befogadjuk az ukrán menekülteket, ételt, italt, menedéket; fedelet adunk a fejünk fölé. És persze Ukrajnát is rengeteg dologgal; pénzzel, ruhával, étellel, gyógyszerrel, stb…

Teljesen egyértelmű: a baloldal irányítja a tanártüntetéseket!

️Minszkben találkozik ma egymással Aljakszandr Lukasenka belarusz és Vlagyimir Putyin orosz elnök.

👉A találkozóról elsősorban Belarusz háborúba történő esetleges belépésével kapcsolatban foglalkozik…

Az argentin győzelem mellett egy gigantikus magyar diadal!

8 %-kal nyert a kormánypárti jelölt egy olyan pesterzsébeti körzetben, ahol 30 éve végig baloldali jelölt nyert!

Béke és biztonság!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média