️nEm Is VoLt A gYuRcSáNy FeRi A kÍnAi KoMcSiK eMbErE

“Mert például egészen bizonyosan George Bush amerikai elnök asztalára teszik - Gyurcsány októberi fehér házi látogatását előkészítendő - miniszterelnökünknek a Csinghua Egyetemen adott azon értékelését, amelyben azt fejtegeti, hogy Európa és az Egyesült Államok demokratikus berendezkedésű piacgazdaság, de e társadalmi-gazdasági berendezkedést nem lehet kritikátlanul exportálni a világ más részeibe. Ezt a magyar kormányfő azzal tetézte, hogy méltatta a kínai társadalmi modellt.

Következő "dobásaként" Gyurcsány Ferenc vízummentességet szorgalmazott kínai barátainak, s ezzel gyökeresen szembehelyezkedett az Európai Unió álláspontjával. A felvetést a hároméves uniós költségvetés ötletéhez lehetne hasonlítani, amennyiben a miniszterelnök ismét az uniós játékszabályok alapvető ismereteinek hiányáról tett bizonyságot. Akárcsak néhány héttel ezelőtt, a kormányfő megint kellemetlen helyzetbe hozta külügyminiszterét, aki azt találta mondani, hogy mivel Magyarország az EU tagja, a magyar álláspont tükrözi az unió által képviselteket.” [1]

[1] https://cutt.ly/pnEn6Sf

Egy salgótarjáni társasház földszinti erkélyén keletkezett tűzhöz riasztották hétfőn éjszaka a város hivatásos tűzoltóegységeit. A lakó időben, még a tűzoltók kiérkezése előtt sikeresen eloltotta a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média