Mohácson a korabeli legkomolyabb haderő vonult harcba

A magyar történelemben tán az egyik legfelháborítóbb példa a kulturális marxizmussal való átitatottságra az, ahogy a mohácsi csatával kapcsolatban a vereség okait elemezve folyamatosan felmerül az elit saját magával folytatott küzdelme, mintegy a csatavesztésre adott ultima ratióként.

Az igazság ezzel szemben az, hogy Mohácson a korabeli Európa legnagyobb keresztény hadserege sorakozott fel. B. Szabó János írja, hogy 1525-ben Páviában a francia király és V. Károly sem tudott ennél nagyobb sereget felvonultatni, Mohácson pedig a teljesség igénye nélkül magyarokon kívül volt a felsorakozók között osztrák, német, cseh, lengyel, horvát és szerb katona is.

️A Magyar Királyság eljutott teljesítőképessége határáig. Ennyire volt képes, és ez is nagyon sok volt. A dzsihád pedig kétszeres, de inkább háromszoros túlerővel érkezett.

Reális esély nem volt az ütközet elhalasztására és értelme sem lett volna. A királyság ennél csak gyengébb hadat remélhetett összeállítani, a törökök pedig valószínűleg erősebben tértek volna vissza. A helyzetből az egyetlen reális menekülés az lehetett volna, ha már ekkor a Habsburgoké a magyar korona, mert erőforrásaik összehasonlíthatatlanul nagyobbak voltak.

Gondoljunk csak arra, hogy a Jagelló-korszak idején – amiről szintén óriási butaságok terjednek a történelemoktatásban, pedig minden volt, csak erjedés nem –, amely olyan sikeres volt, hogy még belső ellenzéke sem akadt, Ulászló betegen is el tudta intézni fia zökkenőmentes trónutódlását. (Ezzel szemben ugye a legendás utóéletű Mátyásnak hatalma teljében sem sikerült biztosítania Corvin János elfogadtatását, és nem utóbbi törvénytelen mivolta miatt. A korabeli Európában – ha nem is nagy számban – találunk sikeres törvényesítési eljárásokat.)

Sajnos minden akkor dőlt el, mikor Albert korán meghalt és így nem volt lehetőség arra, hogy korabeli monarchiaként megszilárdíthasson egy német-cseh-magyar államszövetséget.

Amit viszont nem feledhetünk el, hogy Szulejmán minden ereje ellenére sem szűnt meg a magyar államiság.
Mohács után királyt koronáztak – igaz, egyszerre kettőt is –, de az oszmánok nem tudták megtartani Budát és a Szerémség kivételével kivonultak az országból. Sajátos mindent elseprő győzelem. És bár a későbbiekben sikerült elfoglalni tartósan Budát is, de még a hódoltság alatt lévő részeken sem – lásd Szigetvárt – volt nyugalom.

Történelmileg minden lehetőség adott volt, hogy Magyarország is hasonlóvá válik Albániához vagy Szerbiához. Az, hogy ez nem történt meg, kizárólag annak volt köszönhető, hogy a magyar államszervezet a legsúlyosabb időkben sem omlott össze, és ezért teljes sikert aratni az oszmánok egyszer sem tudtak.