Ma vagyok 38 éves.

Az ember életben komoly kor ez. Egzisztenciálisan elkezd beérni: ha nem is bölcsen, de megértőbben látja a világot, és a jövő minduntalan felvázolása mellett legalább annyira foglalkoztatja a jelen is.
Harmincnyolc évesen az ember már nem fiatal, de nem is öreg. A középkorúság kapujának előtere - vagyis legyünk őszinték, inkább felsejlik az előszoba is -, látod a kilincset és a küszöböt, és világosan látod, hogy hamarosan belépsz rajta. Messze még az az állapot, hogy számot kelljen vetned, de már van mögötted annyi, hogy abból bőven meríthetsz egy-egy döntésednél.

Két hónap van köztem és a Fidesz között, utóbbi javára.

38 év nem csekély időtáv egy politikai közösség életében sem. Nem egy nyugat-európai mérföldkő, ahol akár évszázados hagyományokkal bírhat egy ma is létező párt, de egy olyan fiatal demokrácia esetében, mint a magyarországi, több mint tiszteletet parancsoló. Különösen úgy, ha megnézzük – és ezt aztán nézhetjük –, hol maradt el a Fidesz mellett a többi rendszerváltó párt. Az MSZP-t hagyjuk, posztkomcsi pártként nem mérce az életkora – valójában sokkal idősebbek és gyakorlatilag kimúltak –, de a többi egykor befolyásos párt szépen eltűnt a semmiben. Megszűntek, jelentéktelenné váltak, elporladtak. Rendszerváltoztatáskor alapított pártként kizárólag a Fidesz van még talpon.
És hogy…!

Mondhatnám, az idő igaz, és eldönti, ami nem az.

Biztosan vannak még páran, akik elmondhatják magukról, de a Fidesz története egy kicsit az én történetem is.
Szüleim a pécsi szervezet alapítói voltak, és mindketten jelentősen ott hagyták kezük nyomát a párton, országos és helyi, kormányzati és képviselői, közösségszervezői és vezetői szinten is.

Nagy büszkeség számomra édesapám falat emelős debreceni beszéde, ami mostanra – és szerencsére! – minden eddiginél jobban meghatározza a párt politikáját, de akkor még a közösségen belül is meg-megriadtak tőle: „…ma már a baloldal hétfejű nemzetpusztító sárkányával szemben kevés a fal. Ezek nem kisstílűek, az utolsó szál bőrt is lenyúzzák, ha hagyjuk. A baloldalt és kaméleon szövetségeseit végleg el kell felejteni Magyarországon, legalábbis ami a kormányzást illeti”.

Ugyanígy büszkeség édesanyám közéleti munkája, városvezetőként, kormánytagként, egyetemi kurátorként, egy szocialista nagyipari város rendbetételétől egészen a magyarországi közigazgatási rendszer gatyába rázásáig.

Hát persze, hogy 38 év alatt változik egy párt. Fiatalemberekből középkorúak lesznek az alapítók, a nagy hangon világba kiáltott, akkor igaznak vélt jelszavakból pedig kormányzati felelősség, nemzetféltés.
A közéletben nem a változás hiteltelen. A magyarázhatatlan, organikus fejlődést „megspóroló”, aktuálpolitikai érdekek mentén, a saját hajánál fogva előrángatott változás a komolyan vehetetlen.

Akik a tegnapra sem emlékeznek, azok számára nyilván hihetetlen, hogy a Fidesz annak idején sem volt „csak” liberális párt.
Versengett ott mindenféle nézet, és a kezdeti évek után – de még inkább a Demokratikus Charta elindulását követően, ami egészen egyszerűen a komcsik kebelre ölelését volt hivatott sikerre vinni – egyre jobban kidomborodott a jobboldali, nemzeti, konzervatív arcél.

Ez nyilván köszönhető volt annak, ahogy az akkor magukat nyeregben érző komcsik és az SZDSZ egészen világosan közölte a Fidesszel, hogy vagy velük tartanak – értsd, a Demokratikus Charta berkei közé –, vagy tönkreteszik őket és a szemetesben végzik. A Fidesz vállalta a harcot – aminek nyílt színi kirobbanása is kötődik a debreceni kongresszushoz –, pedig benne volt ám a pakliban, hogy az akkor legnépszerűbb pártként is mért fiatal demokraták 1994-ben végül a Parlamentbe sem jutnak be.

A komcsik ez alkalommal nem hazudtak, és hadjáratuk majdnem sikeres lett.

A balos és liberális guruk fékezhetetlen, magyarázhatatlan és egészen illogikus Orbán- és Fidesz-gyűlölete különben pontosan ebben a kudarcos kísérletben gyökerezik. Ezek a tótumfaktumok azóta sem tudják megemészteni, hogy nem sikerült legyilkolni a velük szembeszálló pártot. Hiszen akkor még a kezükben volt minden szükséges eszköz, és mégsem sikerült. Nem ment. Csodálkozhatunk azon, hogy ezek után engesztelhetetlenül utálják azt, amit képtelenek voltak elpusztítani?

Nyilvánvaló, hogy fog még változni a Fidesz, ez a dolgok természetes rendje. A lényeg azonban mindig az lesz, hogy azokat, akik úgy vélik, hogy minden hibája mellett ez az elérhető legjobb választás, mindig több fogja összekötni, mint elválasztani. Ez a jobboldal igazi ereje a pozdorjává széteső és fogcsikorgatva összepréselni akart mai baloldallal szemben.

(Nagyapám is januári, az ő tortája van előttem. )