Ne használd fűtésre a gázsütőt

Pénteken kérték a tűzoltók segítségét, mert Budapesten, egy újpesti lakásban élő nőt nem értek el a hozzátartozói. A tűzoltók bejutottak a társasházi lakásba, de már nem lehetett az asszonyt megmenteni.
Mint kiderült, a ház konyhájában a gázkonvektor mellett a gázsütő is üzemelt, a tűzoltók a lakás átszellőztetését követően is magas szén-monoxid-koncentrációt mértek. Nem zárható ki, hogy szén-monoxid-mérgezés történt, de a tragédia pontos körülményeit vizsgálják.

Sajnos igen gyakori, hogy a lakók úgy segítenek rá a fűtésre, hogy a gáztűzhely sütőjét nyitott ajtóval üzemeltetik, ez pedig az idő előrehaladtával szén-monoxid kialakulását okozza

A gáztűzhely nem alkalmas fűtésre, NE használd ilyen célra

Hogy miért

Ezek a berendezések gázzal működnek és nyílt égésterűek, vagyis a szoba levegőjét használják el. Egy köbméter gáz tökéletes elégéséhez mintegy tíz köbméter levegőre van szükség, ezért fontos a megfelelő levegő-utánpótlás ahhoz, hogy se sérülés, se tragédiák ne történjenek.

Ha az oxigén szintje jelentősen csökken, akkor tökéletlen égés és ezzel együtt szén-monoxid jön létre.

Mindig gondoskodj a levegő utánpótlásáról!

Ehhez kevés, ha néha kinyitod az ablakot, állandó és automatikus légbevezetésre van szükség. Ahol nyílt láng ég, szereltess légbevezetőt.

Szerezz be szén-monoxid-érzékelőt, a készülék a mérgező gáz legkisebb jelére is hangos, sípoló jelzéssel figyelmeztet!

Egy megfelelő minőségű szén-monoxid-érzékelő életet menthet
Ne te legyél a következő!

(A fotó illusztráció. - FKI)

️ Orbán Viktor: 53% Magyar Péter: 31%
👉 A magyarok 53%-a számít Orbán Viktor győzelmére, és csak 31% Magyar Péterére.
👉 Tehát a friss adatok szerint tovább nőtt a különbség a két politikus közt.

Úgy tűnik, hogy lassan elmúlnak azok az idők, amikor Közép-Európával fizettetik meg a Nyugat ötleteinek, társadalmi kísérleteinek az árát. Remélem, hogy lengyel testvéreink is rájönnek, csúnyán át…

A béke és fejlődés garanciája a jobboldal, amely ki akar és ki is tud maradni a háborúból. A baloldali pártok már eladták magukat a brüsszeli elitnek és azt tarják szem előtt, mik a globalista érdekek…

Egyre többen várják Orbán Viktor győzelemét!
Friss kutatás!
A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint tovább emelkedett azok aránya, akik Orbán Viktor győzelmét várják az áprilisi választásokon!!

️3 + 1 kemény beszólás Magyar Péternek Miskolcról! Itt a toplista!

️ Spanyolországban sem cicóznak a dühös gazdák: átmennek a rendőrsorfalon is! Tegnap Spanyolországban is megindult a Mercosur-megállapodás miatt a tüntetéshullám.

Lassan minden európai ország, aki aláírta a Mercosur-megállapodást, egyben egy gazdatüntetést is kapott vele együtt!
Franciaországban, Spanyolországban, Angliában, Hollandiában és helyben, Belgiumban…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média