- Péter elég lelkes most - nézett gondterhelten maga elé a közelében - de nem hallatában - mindenki által csak Másodiknak nevezett férfi. A gondterheltség persze szemet szúrt.
- Aztán mivégre, pajtás? - kérdezte hetyke modorban a Komédiás. Nemrég szabadult meg narancssárga szénakazaljától, büszkén hordta mostanában vállkivetve újdonsült kobakját.
- Ne nézzük egymást legalább akkor hülyének, amikor Péter egy fallal arrébb van - ráncolta homlokát a Második, miközben kellemetlen emlékfoszlányokként merültek fel benne sokszori, Péter általi, olykor nyilvános megaláztatásainak emlékei.

- Figyelek, de nem értelek - nézett vissza ködös tekintettel a Komédiás. A frizura elmúlása egy dolog, de már szomjas és türelmetlen volt.
- Az van, hogy Péter most azt hiszi, miatta lesz ez az egész Budapesten - fogott bele egy elmeorvos türelmével a Második. - Ilyeténképpen pedig egészen nyilvánvaló, hogy vagy mindenkit átver most, mert azt gondolja, ezt is elhisszük vagy valóban olyan problémák vannak, amiket itt és most már nem tudunk orvosolni.
Ekkor halovány kurjongatás neszei szűrődtek ki a mellettük lévő teremből, majd egy elhaló “Ilike” felkiáltás. Ezt követte még pár, egyre halványabbá és erőtlenebbé váló vonyítás.

- Aha, de akkor végülis nincs nagy gond - meredt maga elé a Komédiás. Most már tényleg nagyon szomjas volt.
- Dehogy van. Holnap majd mindent csinálunk ugyanígy.
A Komédiás elkacsázása után Második egy ideig még bámult kifelé a sötétségbe. Pest fényeit időről-időre átszakította egy fényfoszlány, különben nyugodt este volt. A szomszédos szobában is csönd honolt, elvétve hallhatott csak fel-, majd szárba szökkenő zokogást.

Keserűen gondolt vissza egy minisztériumi osztályra.