Gondolom magát a hírt, hogy Budapesten lehet az orosz-ukrán háború lezárása irányuló következő csúcstalálkozó Donald Trump és Vlagyimir Putyin között, már nem kell kommentálni. Elég gyorsan terjedt el két óra leforgása alatt, és adtam közben több interjút is a témában. Viszont hadd térjek ki külön a helyszín szerepére és arra, hogy mit jelenthet mindez a fogadó ország számára.

Önmagában egy ilyen legmagasabb szintű csúcstalálkozónak óriási történelmi szerepe van. A házigazda ország a világ figyelmének középpontjába kerül. A médiában, a diplomáciában és a közvéleményben is rengeteget profitál, emelkedik a diplomáciai státusza és a külpolitikai jelentősége. Főleg rengeteget jelent ez egy kisebb ország számára, amely egy ilyen eredményt nem a földrajzi pozíciója, nyersanyagkészletei vagy a mérete, gazdasági jelentősége miatt vívja ki, hanem a külpolitikai manőverezése segítségével. A nemzetközi médiafigyelem pedig hosszú távon sok minden mást is hoz: növeli az ország „soft power”-ét, vagyis a puha hatalmi eszközeit, ami hosszú távon gazdasági kapcsolatokat, befektetéseket, konferenciaturizmust is hozhat. A vezetők, akik sikeresen levezényelnek egy ilyen csúcstalálkozót, nemzetközi tekintélyt nyernek.

Az elmúlt száz évben több ország is próbálkozott ilyen közvetítői státuszt építeni magának, és többen az ország mérete ellenére sikerrel is jártak benne, hatalmas nemzetközi tekintélyre tettek szert - Svájc, Ausztria vagy Finnország esete pont ilyen.

Ha pedig a csúcstalálkozó valamilyen komoly eredménnyel is zárul, akkor az előbb felsoroltak halmozottan érvényesülhetnek. Például ha netán a budapesti csúcstalálkozó eredménye egy béketervezet, egy kompromisszumos megoldás lesz, amely pontot tehet az orosz-ukrán háború végére, akkor innentől kezdve a történelemkönyvekbe is úgy kerül be Magyarország és Budapest, mint az az ország és az a helyszín, ahol közel 4 év után (vagy ha úgy tetszik 11 év után) véget ért Európa II. világháború óta legpusztítóbb háborúja.

Az ilyen sikeres példákért nem kell messze menni a történelemben:

- Bandung (Indonézia), 1955: 29 ázsiai és afrikai ország képviselői gyűltek össze Indonéziában, hogy megvitassák az antikolonializmus politikáját és elutasítsák mind az amerikai, mind a szovjet blokkal való közvetlen egyeztetést.

- Bécs (Ausztria), 1961: John F. Kennedy és Nyikita Hruscsov közötti találkozó helyszíne. Bár konkrét eredmény nem született, de a találkozó fordulópontot jelentett a két szuperhatalom kapcsolatában, és diplomáciai enyhüléshez vezetett. Bécs a rákövetkező években aztán még több szerepet kapott a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokban (pl. SALT II).

- Helsinki, (Finnország), 1975: Gerald Ford, Leonyid Brezsnyev és további 33 ország vezetőjének a találkozója, a “Helsinki folyamat” kezdete, amely az európai biztonsági rendszer alapjának tekinthető.

- Camp David (USA), 1978: Történelmi béke Egyiptom és Izrael között.

- Genf (Svájc), 1985: az első Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov csúcs, az enyhülés kezdetének nevezhető a két szuperhatalom között.

- Reykjavík (Izland), 1986: Bár Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov találkozója formális megállapodás nélkül zárult, mégis fordulópontot jelentett a hidegháborúban, és azóta úgy vonult be a történelembe, mint a hidegháború lezárásának a kezdete a világ két szuperhatalma között.

Hogyan vonulnak be a történelembe az ilyen találkozók?

1. Szimbolikus helyszínként - "a reykjavíki szellem", "Camp David-i megállapodás".
2. Fordulópontként - amikor drasztikusan megváltozott a világpolitika (vagy regionális politika) addigi iránya.
3. Diplomáciai örökségként - későbbi tárgyalások modellje lehet.
4. Turisztikai attrakcióként - emlékművek, múzeumok helyszíne, amely évről évre turisták tömegeit vonzza (pl. Potsdam).