Facebook-trollok korában…
A „hír szent, a vélemény szabad”. Ma azonban olyan korban élünk, ahol csak a vélemény számít, és azt fogadják el hírként. Ez pedig egyeseknél kimerül a hörgésben, a…
️ Magyar Péter és a Tisza Párt médiája napokon át támadták azzal Orbán Viktort, hogy kiment az Egyesült Államokba VB-meccset nézni. Nyilvánvaló volt, hogy a volt miniszterelnök nem pusztán a sportesemény miatt látogatott Amerikába, de a tiszások ezzel hergelték az embereket (már akik erre vevők).
A fagyi azonban ismét visszanyalt, ugyanis most ott tartunk, hogy Orbán Viktort, a legnagyobb ellenzéki párt elnökét a Fehér Házban és az amerikai külügyminisztériumban is fogadták, ellenben Magyar Péter még miniszterelnökként sem tudta azt elérni, hogy kezet fogjon vele Donald Trump (erről videó is készült az ankarai NATO-csúcson)!
Facebook-trollok korában…
A „hír szent, a vélemény szabad”. Ma azonban olyan korban élünk, ahol csak a vélemény számít, és azt fogadják el hírként. Ez pedig egyeseknél kimerül a hörgésben, a…
A Hír TV-nek adott interjúmban elmondtam, hogy a Patrióta vezetők közül Marine Le Pen és Matteo Salvini is egyértelműen elítélte azokat a példátlan demokrácia- és jogállamromboló intézkedéseket,…
Áradás!
Hajnalban indulunk, reggel jövünk a részletekkel
️
Az út kb. 10 óra, úgyhogy lesz időnk...
Jöhetnek a kérdések, nincs tabu, toljuk, amíg a net bírja! (Igen, a 8 milliárdról is kérdezhettek, kedves…
LEMONDOTT A LEGFŐBB ÜGYÉSZ
️ A kormány a politikai ellenfeleivel szemben indított leszámolásra akarja használni az ügyészséget, miközben folyamatosan támadja a…
Bejelentkezés Tusnádról! 🐻🌲
Szembenézés a hibákkal, a hitelesség visszaépítése, az új kormány már most is látható és egyre szaporodó veszélyei elleni fellépés és a figyelem felhívása, az emberek mindennapi problémáinak…
Az ATV-ben a frakcióról, a parlamenti munkáról és a nemzeti ellenállásról beszélgettünk.
Link a kommentben.
️
Interjú Király Tamással a Fidesz jövőjéről, frakcióvezetőségről, tiszás önkényről, parlamenti csörtékről és a személyemet érő támadásokról az Ultrahang YouTube-csatornáján.
Link a kommentszekcióban
️
Mindig öröm visszatérni Tusványosra!