️ Magyar Péter erőszakos és agresszív fellépése az államfővel szemben példátlan az európai demokráciákban!

Elnök úrtól azt kérjük, hogy tartson ki, tőletek pedig azt, hogy támogassuk Sulyok Tamást, és álljunk ki mellette ma 16 órakor a Sándor-palota előtti szimpátiatüntetésen!

Arra fog törekedni Magyar Péter, hogy fenn is tartsa a Facebook-kormányzást

Mindannyiunk életében biztosan volt legalább egy tanár, akire ma is szívesen emlékszünk.

Pedagógusnap alkalmából köszönetet mondunk mindazoknak, akik tudásukkal, türelmükkel és hivatástudatukkal nap…

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség monori válogató úszóversenyén a résztvevő sportolók teljesítményükkel, kitartásukkal és elszántságukkal mindannyiunk számára példát mutattak.

Jó volt látni azt az…

A kereszténység kétezer éves története megtanította, hogy nem minden időszak csak a főterekről szól.

Voltak korszakok, amikor a közösségek inkább összegyűltek, számot vetettek önmagukkal,…

A kertben az a jó, hogy nincsenek slim fit nadrágos csávók fair trades latte-val a kezükben. Helyette van szőlő, ropogós cseresznye, a fűben földi eper. De legfőképpen állandó tennivaló van. És a…

Tóth Imre, alias Bruti egy kormánypárti humorista. Pont.

Komoly feladvány lehet számára a Tisza Párt szócsöveként tovább viccelődni, amikor kedvencei immár kormányon vannak.

Bruti is lassan két hónapja…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média