A kereszténység kétezer éves története megtanította, hogy nem minden időszak csak a főterekről szól.

Voltak korszakok, amikor a közösségek inkább összegyűltek, számot vetettek önmagukkal, megerősítették egymást, vigaszt nyújtottak a megsebzetteknek, és csendben készültek arra, hogy amikor eljön az ideje, újra hallassák a hangjukat.

Néhány hónap után most először kaptam meghívást egy olyan közösségbe, ahol nemcsak az üldözött keresztények helyzetéről beszélgethettünk, hanem arról is, hogyan érvényesíthetjük a keresztény válaszokat a mai kor kihívásaira. Köszönöm a meghívást Máthé Zsuzsinak és polgári körének.

Különös, de találó szimbolikája volt az estének, hogy a beszélgetés helyszíne a Katakomba nevet viselte.

Megerősítő volt megtapasztalni, hogy az üldözött keresztények megsegítéséért végzett munka nem intézményekhez vagy tisztségekhez kötődik. Az elmúlt időszakban egyre többen csatlakoztak hozzánk olyanok, akik civilként, saját elhatározásból és meggyőződésből szeretnének tenni a hitük miatt ártatlanul szenvedőkért.

Ez reményt ad.

Köszönöm a meghívást, és szeretettel várok minden tenni akarót a Velem Tettétek közösségben is, itt 👉
https://www.facebook.com/groups/velemtettetek/

A kertben az a jó, hogy nincsenek slim fit nadrágos csávók fair trades latte-val a kezükben. Helyette van szőlő, ropogós cseresznye, a fűben földi eper. De legfőképpen állandó tennivaló van. És a…

Tóth Imre, alias Bruti egy kormánypárti humorista. Pont.

Komoly feladvány lehet számára a Tisza Párt szócsöveként tovább viccelődni, amikor kedvencei immár kormányon vannak.

Bruti is lassan két hónapja…

Van, aki velünk ünnepel. Van, aki ellen szurkol. Az UEFA szolidaritási programja viszont nem tesz különbséget. A Ferencváros európai szereplése csapatonként közel 90 millió forintot jelent minden NB1-…

Szeretetország, emberséges Magyarország. Szép célok, csak sajnos a Tisza győzelme óta egyre távolodunk tőle.

Brutinak sikerült egy posztban egyszerre sértegetni a külseje miatt egy édesanyát és…

A történelem akkor válik igazán fontossá, amikor segít felismerni a jelen kihívásait is.

Megtiszteltetés volt részt venni a Legeza Péter görögkatolikus vértanú pap emlékére rendezett konferencián.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média