Az Orbán-kormány okkal (geopolitikai és nemzetközi jogi szempontokat mérlegelve) döntött a kilépés mellett. A Tisza-kormány most ezzel megy szembe - hogy dacból vagy a Brüsszelnek való megfelelés miatt, az most másodlagos.

Bóka János miniszter úr szavait tolmácsolom:

„A Magyar Közlöny május 22-i számában megjelent két kormányhatározat Magyarország Nemzetközi Büntetőbíróságból történő kilépésének visszavonásáról.

Ez rossz döntés.

A Nemzetközi Büntetőbíróság tevékenysége átpolitizálódott, a testület elveszítette morális iránytűjét. Nemzetközi tekintélye súlyosan erodálódott, európai tagállamai közül bevallottan többen is azt vizsgálják, hogyan tudnák határozatait megkerülni.

A Nemzetközi Büntetőbíróság tevékenysége a közel-keleti konfliktus rendezéséhez eddig semmivel sem vitt közelebb, bizonyos szempontból éppen a probléma része, nem a megoldásé.

Magyarország és Izrael Állam között számos pillérre épülő különleges kapcsolat van, amit joggal tekinthetünk barátságnak és stratégiai partnerségnek. Ennek fenntartásában állítólag a Tisza-kormány is érdekelt.

Meglepő, hogy a stratégiai partnerség és barátság építésének jegyében a Tisza-kormány eddigi igen kevés érdemi kormányzati intézkedései közül az elsők között szerepel egy olyan, aminek értelmében Izrael miniszterelnökét Magyarországon le kellene tartóztatni.

Izrael miniszterelnökének Magyar Pétertől érvényes meghívása van az október 23-i állami ünnepségre. A május 22-i kormányhatározatok fényében ez valójában nem meghívás, hanem inzultus.“

Egy közös találkozási pontja a nemzetnek, érkezzen bárhonnan, szavazzon bárkire. Csíksomlyó.

Vigyázzunk a hazánkra és egymásra. Van mire büszkének lennünk, nekünk magyaroknak.

Hamarosan kezdődik a…

Album Startvonal

Idén az első negyedévben 0,8 százalékkal nőtt a GDP volumene az előző negyedévhez viszonyítva, ami a 2️⃣. legnagyobb az egész unióban az eddig ismert adatok alapján, tehát elindult a…

A Magyar Közlöny május 22-i számában megjelent két kormányhatározat Magyarország Nemzetközi Büntetőbíróságból történő kilépésének visszavonásáról.

Ez rossz döntés.

A Nemzetközi Büntetőbíróság…

Bárki bármit mond, mosdathatja a liberális média a nap 24 órájában, de ez akkor is Magyar Péter bűne, a gátlástalan gyűlöletkeltő hergelésének az eredménye!

️ RTL-ről, korrektségről, mesterséges intelligenciáról

Az RTL tegnapi híradójában valótlan állításokat közölt, valós tényeket pedig elhallgatott a Miniszterelnökség döntése alapján a Bethlen Gábor…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média