A Magyar Közlöny május 22-i számában megjelent két kormányhatározat Magyarország Nemzetközi Büntetőbíróságból történő kilépésének visszavonásáról.
Ez rossz döntés.…
Album Startvonal
Idén az első negyedévben 0,8 százalékkal nőtt a GDP volumene az előző negyedévhez viszonyítva, ami a 2️⃣. legnagyobb az egész unióban az eddig ismert adatok alapján, tehát elindult a magyar gazdaság.
Mindezt akkor értük el, amikor az Európai Unió átlaga 0,2 százalék, az euroövezeté pedig 0,1 százalék, a V4 többi tagállamából Csehország és Szlovákia 0,2 százalékkal, Lengyelország pedig 0,5 százalékkal tudott növekedni, Románia pedig csökkent 0,2 százalékkal.
Így vette át az új kormány az országot. Vajon folytatódni fog ez a növekedés?
Magyar Péter szerint négy évig szinte nem volt Magyarországon gazdasági növekedés
Téved, volt növekedés, csak az utolsó 3 évben alacsony.
2022-2025 közti négy évben hazánkban a GDP 65.950 milliárd forintról 87.046 milliárd forintra nőtt, azaz folyóáron 32 százalékkal emelkedett. Ebből az inflációt kivéve is 7,5 százalékos reálérték növekedést jelentett.
Ugyan a gazdasági növekedést nem folyóáron, nem is reálértéken, hanem egy speciális számítás szerint volumenben szokták vizsgálni, ha a teljes gazdaság növekedéséről beszélnek, de ez is 4,6 százalék volt nálunk.
Ezen időszakban
Németországban 0,6 százalék,
Finnországban 0,1 százalék,
Svédországban 3,6 százalék,
Ausztriában 4,3 százalék, de a tiszások által számtalanszor jó példaként emlegetett
Észtországban -3,4 százalék.
Ennek az időszaknak az utolsó 3 nehéz évében is pozitív (0,4 százalék) volt az együttes volumennövekedésünk, de Németországban, Ausztriában sőt Észtországban is már csökkenést lehet kimutatni. Mivel Németország és Ausztria a legjelentősebb külgazdasági partnereink, komoly eredmény, hogy nem húztak magukkal a negatív tartományba.
Az utóbbi két évtizedben valóban a sereghajtókból jutottunk az éllovasok közé.
Az uniós csatlakozás után 2005-2010 között nálunk csökkent a GDP volumen, míg ebben az időszakban Szlovákia 28 százalékkal, Lengyelország 25 százalékkal és Csehország is 13 százalékkal de az uniós átlag is 5 százalékkal növekedett.
2010-től napjainkig az uniós átlag duplájával növekedtünk, s a V4 országok között is Lengyelország után a mi javulásunk volt a második. Ha 2010-2020 közti időszakot vizsgáljuk, akkor az uniós átlag háromszorosát értük el, 2020-2025 között pedig a magyar növekedés az unióban átlagos volt.
️Ne felejtsük el, hogy a bosszúkormányzás nem segíti a gazdasági növekedést! A kampányban azt ígérték, hogy ha lesz változás jobb lesz az élet Magyarországon.
👉A STARTVONAL sorozat részeit ebben az albumban találjátok a továbbiakban: https://www.facebook.com/share/1DcqwcZtqt/?
Kérlek benneteket, használjátok és osszátok meg a grafikonokat, hogy a TÉNYEK minél több helyre eljussanak!
Beszéljenek a számok!
Hajrá Magyarország! ❤️
#SzalaiPiroska #magyarország #startvonal
A Magyar Közlöny május 22-i számában megjelent két kormányhatározat Magyarország Nemzetközi Büntetőbíróságból történő kilépésének visszavonásáról.
Ez rossz döntés.…
A Magyar Közlöny május 22-i számában megjelent két kormányhatározat Magyarország Nemzetközi Büntetőbíróságból történő kilépésének visszavonásáról.
Ez rossz döntés.
A Nemzetközi Büntetőbíróság…
Bárki bármit mond, mosdathatja a liberális média a nap 24 órájában, de ez akkor is Magyar Péter bűne, a gátlástalan gyűlöletkeltő hergelésének az eredménye!
"A szeretet országát nem lehet gyűlölettel építeni, a jogállamot nem lehet a jog áthágásával építeni."
Székely János püspök Csíksomlyón
“A szeretet országát nem lehet gyűlölettel építeni, a jogállamot nem lehet a jog áthágásával építeni." Csíksomlyói pünkösdi búcsú.
Ma együtt imádkozunk a magyarságért!
️ RTL-ről, korrektségről, mesterséges intelligenciáról
Az RTL tegnapi híradójában valótlan állításokat közölt, valós tényeket pedig elhallgatott a Miniszterelnökség döntése alapján a Bethlen Gábor…
Imádkozzunk együtt a magyar népért!
️

“Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez - testvér - ne légy hűtlen soha.”
Csíksomlyói Búcsú 2026, Pünkösd.
8 évvel ezelőtt miniszteri kinevezésemkor is elzarándokoltam ide , s most a szolgálat végeztével szintén. Hálatelt szívvel , hálaadással.