Betiltaná a tridenti rítust a chicagói érsek, Blase Cupich bíboros, de rosszul érvel

Előzmények:

Mint azt írtam, megint téma a liturgia a Vatikánban, részint a januári bíborosi konzisztórium miatt. Leó pápa nem kerülheti el, hogy előbb-utóbb foglalkozzon a kérdéssel. A világon a püspökök egy része engedi, mások sajnos kifejezetten ellenségesek a tridenti rítussal szemben.

A tridenti rítus használatát, amely a hetvenes évekbeli liturgikus reform előtt jó ezer évig az egyház bevett szokása volt, XVI. Benedek pápa liberalizálta Summorum Pontificum, 2007), a püspököktől a plébánosokhoz utalva a róla szóló döntést. Majd Ferenc pápa ezt visszavonta Traditionis custodes (a hagyomány őrei) című rendelkezésében, s ezzel a rendelkezés címével ellentétes módon kihalásra ítélte a régi rítust.

(Egyébként a Novus Ordo, a ma használt rítusforma elsődleges és hivatalos nyelve is a latin, és elsődleges bemutatási iránya kelet felé, "a híveknek háttal", csak engedélyezve van a népnyelv és a nép felé fordulás. A régi rítus tehát nem a latintól meg e kelet felé fordulástól régi rítus, számos más különbség is van.)

Nemrég aztán a tridenti rítus hívei, pontosabban Louis-Marie de Blignières francia pap, a Ferrer Szent Vince Testvériség vezetője levelet írt Leó pápának, amelyben személyi ordinariá¬tus létrehozását javasolja, akárcsak annak idején, Benedek pápa alatt az anglikánoknak. Arthur Roche bíboros ellenben, aki ráadásul az isten-tiszteletért felelős dikasztérium élén áll, a januári konzisztóriumon kiosztott egy levelet, amely a régi rítus ellen szólt. Eközben több tradicio¬nalista bíboros a régi rítus bemutatásának teljes szabadságát kéri a pápától mint az egyház egységének zálogát, Raymond Leo Burke bíboros pedig már többször mutatott be tridenti rítusú misét a Szent Péter Bazilikában.

Athanasius Schneider, a kazahsztáni Asztana segédpüspöke, a régi rítus ismert szimpatizánsa elárulta, hogy személyesen javasolta XIV. Leó pápának egy apostoli konstitúció kihirdetését a hagyományos latin mise bemutatásával kapcsolatos vita rendezése érdekében.

Cupich bíboros téves érvelése

Blase Cupich chicagói bíboros viszont kijelentette, hogy a tridenti mise korlátozása szükséges az egyház egységének megőrzése érdekében. A Chicagói Érsekség honlapján nemrégiben megjelent cikkében Cupich bíboros tárgyalta XIV. Leó pápa által összehívott rendkívüli konzisztóriumot, és felhívta a figyelmet egy forrásdokumentumra, amelyet Arthur Roche bíboros, az Istentisztelet és a Szentségi Fegyelmi Dikasztérium prefektusa készített.

Cupich bíboros azt írta, hogy a II. Vatikáni Zsinat előtti liturgia a keresztény történelem során reformon ment keresztül, és azzal érvelt, hogy a mise ilyen változása a természetének belső velejárója. Roche bíboros dokumentumára hivatkozva azt mondta, hogy „a liturgia története” a „folyamatos reformáció” folyamataként értelmezhető, amelyet inkább szerves fejlődés, mint szakadás jellemez. Hozzátette, hogy a rituális formák szükségszerűen tartalmaznak kulturális elemeket, amelyek időnként és helyenként változnak, ezért időszakos megújulást igényelnek.

Cupich utalt XVI. Benedek pápa hagyományról szóló megjegyzéseire is, idézve a korábbi pápa leírását, amely szerint a hagyomány „az élő folyó, amely összeköt minket az eredettel”, nem pedig statikus örökség. Cupich bíboros azt állította, hogy a II. Vatikáni Zsinat által előírt liturgikus reformok nem veszélyeztetik az egyház hagyományához való hűséget, hanem azt szolgálják.

Vitatott módon Cupich bíboros Roche bíboros azon állítását idézte, miszerint a 16. századi pápa, V. Piusz az egyház egységének védelmére törekedett, amikor kihirdette az 1570-es Római Misekönyvet, felidézve azt a mondatot, hogy „csak egyetlen rítusnak kell lennie a mise bemutatására”. Ezt az elvet kulcsfontosságúnak nevezte az egység megértéséhez a Novus Ordo rendes formája alatt.

A chicagói bíboros ezt a történelmi érvet a 2021-es Traditionis Custodes kezdetű apostoli leveléhez kötötte, amelyben Ferenc pápa kijelentette, hogy a zsinat utáni liturgia „a római rítus lex orandijának egyedülálló kifejeződése”. Cupich bíboros szerint Ferenc pápa a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformjával szembeni ellenállást az egyház egységét fenyegető veszélynek tekintette, amire aggodalmára 2022-es Desiderio Desideravi kezdetű levelében is visszatért.

A dokumentumból idézve Cupich bíboros Ferenc pápa figyelmeztetését idézte, miszerint a liturgia ünneplése körüli feszültségeket nem szabad ízlésbeli nézeteltérésekként elutasítani, hanem egyháztani problémaként kell értelmezni.

Roche bíboros szövegének értelmezését összefoglalva Cupich bíboros két fő következtetést vont le: hogy maga a liturgia természete „folyamatos reformot követel”, és hogy az egyház által engedélyezett reformok elfogadása az egység megőrzésének kérdése. Ezt V. Piusz pápa és Ferenc pápa közötti elvi folytonosságként írta le.

Mint Liwa Nimbu írja a Catholic Heraldon: Cupich bíboros legutóbbi cikkének alapvető célja látszólag az, hogy a zsinat liturgikus reformját elkerülhetetlennek és szükségesnek igazolja. A cikk azonban akaratlanul is pontosan azt generálja, amit ellenezni akar: széthúzást generál, és feltárja Cupich bíboros teológiai érvelésének gyengeségeit.

Az az állítás, miszerint a liturgia története a „folyamatos reform” története, és hogy a hagyományokhoz való hűség folyamatos alkalmazkodást igényel, a történészi vizsgálat súlya alatt összeomlik. A római rítus nem állandó változásban létezett. A kora középkorra, nagyjából a nyolcadik és tizenegyedik század közt alapvető szerkezete stabilizálódott. A későbbi reformok, beleértve a tridenti zsinathoz kapcsolódóakat is, nem a megújulás, hanem a megszilárdítás és a helyreállítás cselekedetei voltak. A Szent V. Piusz pápa alatt kihirdetett misekönyv nem hozott létre új rítust, hanem egy meglévőt kodifikált, megnyirbálva a legújabb kinövéseket, miközben kifejezetten megőrizte az ősi helyi szokásokat.

Cupich bíboros által vont hamis egyenértékűség gyakori hiba, és kételyeink támadhatnak a premodern liturgikus történelemmel és a zsinat utáni változások mértékével kapcsolatos ismereteivel kapcsolatban. Cupich bíboros azonban, aki a tridenti latin mise tanítása alatt nőtt fel, tudta, hogy a II. Vatikáni Zsinatot követő reformok példátlan mértékű strukturális változásokat vontak maguk után. Ezeket olyan elvek vezérelték, mint az antikvárizmus, az a gondolat, hogy a korábbi keresztény gyakorlatok szükségszerűen jobbak, ami ellen maga XII. Piusz pápa korábban óva intett. Ezért pontatlan ezeket a reformokat a folyamatos reformfolyamat újabb szakaszaként leírni.

Azt is mondhatnánk, hogy Cupich bíboros félreértelmezte XVI. Benedek pápa „élő folyóról” szóló megjegyzését. Benedek gondolatai szerint a kép a hűséges továbbadáson keresztüli folytonosságot jelképezi, nem pedig a teremtő szakadást. Benedek pápa ahhoz való ragaszkodása, hogy az usus antiquiort jogilag soha nem helyezték hatályon kívül, ahogyan azt a Summorum Pontificumban is kimondja, közvetlenül ellentmond Roche bíboros dokumentumában kifejtett értelmezésnek.

Nem mentség az V. Piusz pápára való ismételt hivatkozás, mint precedens egyetlen liturgikus kifejezés érvényesítésére. Az az állítás, hogy V. Piusz „csak egyetlen rítust írt elő a mise bemutatására”, félreértelmezi mind a szándékát, mind a törvényhozását. A Quo Primum kifejezetten védte a régebbi rítusokat, az egységet nem az egységességként, hanem a jogos sokféleségen keresztül kifejezett közös hitként ismerte el. V. Piusz a szerves gyökerek nélküli újabb újításokat, nem pedig a hosszú használat által szentesített tiszteletre méltó formákat ellenezte. Szent V. Piusz pápa cselekedeteinek az általa kodifikált liturgia modern korlátozásaival való összehangolása történelmileg tarthatatlan.

(The Catholic Herald;
Fotó: Blase Cupich 2014-es beiktatásakor. AP Photo/Chicago Tribune, Antonio Perez)
-------------------------------------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, kedveld, oszd meg és kövesd be az oldalt!