Felkérdezte Hankó Balázst egy pécsi irodalomtudományi doktorandusz a bölcsészet hasznáról, válaszolok én is, nem fog neki tetszeni, mert nem jár az ingyen, főállású doktoranduszkodás, nincs ilyen emberi jog meg akármi

„Dolgoznom kell az egyetem mellett. Dolgoznom kell a doktorim írása mellett. Félállásban tanítok. Ön szerint négy év alatt meg lehet írni így egy doktorit? Nem.” – mondta Hankó Balázs miniszternek egy irodalomtudományi doktorandusz hallgató Pécsett az Eduline szerint. Hozzátette: „Amikor ösztöndíjat nyerek a kutatásom témája szabja meg, hogy kapok-e, hogy lehet-e szabadalmaztatni egy irodalomtörténeti kutatásnak az eredményeit. A versenypiaci eladhatósága rendkívül alacsony.”

Én is bölcsész vagyok, együttérzek a doktorandusszal, de: sem doktorandusz koromban, sem azóta nem nagyon találkoztam főállású doktorandusszal (persze tudom, hogy léteznek), az én korosztályomban (2013-ban kezdtem a doktorit, már hat év munka után) a bölcsész doktoranduszok többsége munka mellett (sőt nem félállás, hanem 6 vagy 8 órás állás mellett) doktorált;

mégiscsak fontos szempont, hogy az adófizetők, a társadalom szempontjából mi a (anyagi, jóléti, szellemi) haszna a tudománynak, és ha netalántán semmi, és az csak egyéni karrier, akkor joggal mondja azt a társadalmat képviselő, demokratikusan megválasztott kormány, hogy tessék önerőből tudománykodni; persze nem állítom, hogy semmi haszna az irodalomtudománynak, de eléggé áttételes, és kérdés, hány irodalomtudósra van szükségünk, ami nehezen számszerűsíthető, tehát örökké vitázni fogunk róla; továbbá

részemről kétharmad állás mellett doktoráltam (pénteken voltak az óráink, a többi nap átlag nyolc órás meló volt), és az összes évfolyamtársam is munka mellett doktorált, még 2013-tól, a „régi rendszerben”, a későbbi évfolyamok túlnyomó többsége is munka, nagyrészt teljes állás mellett doktorált;

ezen tapasztalatok alapján fél állás mellett négy év alatt meg lehet írni egy bölcsészdoktorit.

Nyilván egy kis országban, egy kis piacon a kis bölcsész szakok nehezen tarthatóak fenn, ezért örülünk, ha az állam eltartja őket, de:

senkinek nem „jár” automatikusan, nem emberi jog, hogy bármilyen területen, amihez kedve van, főállásban, ösztöndíjjal doktoráljon, de még az alapdiploma sem az, ahogy az állam senki számára, sem böcsészeknek, sem művészeknek, sem mérnököknek nem köteles biztosítani, hogy olyan területen helyezkedjenek el, amilyenen akarnak, vagy amilyen végzettségük van;

a bölcsészet „haszna” valóban nem piacosítható, vagy legalábbis nehezen, nem tudom, vannak-e ilyen próbálkozások, de abban biztos vagyok, hogy minden bölcsészhallgatónak, illetve bárkinek, aki bármilyen szakon tanul, az épülésére válnak a tanultak, akár elhelyezkedik abban a szakmában, akár nem, és a bölcsészek jó esetben szellemi táplálékot nyújtanak másoknak is;

tanítok egy levelező szakon, minden diákom hobbiból jelentkezett, hobbiból jár rá, bár ők is felnőttek és munka mellett csinálják, csak hogy még tanuljanak valamit;

direkt „szüksége” viszont nincs a társadalomnak annyi bölcsészre és társadalomtudósra, amennyit képeznek;

eme tudományok jórésze önreferenciális és belterjes, egy szűk szakmai réteg ügye;

egy 2014-es tanulmány arra jutott: az orvostudományi cikkeknek 12 százalékát nem idézik, ez az arány 27 százalék a természettudományok, 32 százalék a társadalomtudományok esetében, míg a bölcsészettudományok esetében körülbelül 82 százalék, ami talán mégiscsak mutatja (Remler 2014), mekkora a valamiféle hasznuk akár tudományon belül is; azaz a bölcsészet és amúgy a társadalomtudomány egy jó része öncélú dolog, ami nem feltétlen baj, van önértéke a tudományos kutatásnak, de miért kéne az adófizetőknek eltartani mindezt?

A PPKE - Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkar dékánját, Birher Nándort még márciusban kérdeztem a bölcsészet állítólagos hanyatlásáról, ő azt mondta nekem: szerinte minden egyetemnek meg kell találnia azokat a kis szakokat, amelyek fontosak az identitásának, ezért mindenáron fenntartják. A Pázmányon az olasz és latin mellett ilyen a filozófia, mivel fontos számára a katolikus filozófia művelése, ráadásul a filozófia a „szent tudományok”, a teológia számára is központi jelentőségű.

A Pázmány dékánja felhívja a figyelmet, hogy a klasszikus bölcsészkompetenciákra mindig szükség lesz, mint a logikus gondolkodás, elemzési képesség, kreatív asszociáció. Érdemes ezeket a képességeket alaposan fejleszteni, mivel kimutatások igazolják, hogy átlagosan idővel többet keres egy öt évet, azaz MA-t végzett, mint egy csak három éves alapképzést, BA-t végzett bölcsész.

Egyébként a nyugati világ nagyrészét magában foglaló Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban 2015 és 2018 között a bölcsészettudományi területeken odaítélt alapképzési, mesterképzési és doktori fokozatok aránya átlagosan 5, 11 és 9 százalékkal csökkent.

Szóval: baj, ha a tudományt (főleg a bölcsészetet és társadalomtudományt) csak számszerűsíthető piaci kereslet határozza meg, de valahogy az államnak, a kormánynak mégiscsak el kell számolnia az adófizetők felé azzal, hogy mennyi embernek állja a doktori tanulmányait, és miért, és ezért jellemzően valamiképp számszerűsíti a dolgokat, és megpróbálja a hasznát mérni, ami tök érthető. És akkor lehet, hogy kevesebb bölcsésznek lesz államilag állva a főállású doktorálása, mert ez egy nem mérhető elitdolog.

Hát, ezek jutottak eszembe az elkeseredett doktorandusz kapcsán, akinek talán növelnie kéne a rezilienciáját, de innen is drukkolok neki!