A ma megjelent DEMOKRATA című hetilap velem készült beszélgetésének egy rövid részletét idézve szeretnék kedvet csinálni az újságolvasáshoz. Az interjúban sokat beszéltünk a 2002 utáni időkről, és…
Elnöki és híresemberi firkálgatások: Mérő Vera 2.0 ezt (is) csúnyán benézte
Azt írja Francesca Rivafinoli:
"Nem kell, természetesen, hogy mindenkinek a polcán ott feszítsen a „Híres firkálmányok a történelem legnagyobb elméitől” alcímű kötet vagy a „Két évszázad elnöki firkantásai” című album, de azért úgy általában, mielőtt nagy nyilvánosság előtt kezdenénk szörnyülködni valamely fura jelenségen,
érdemes lenne legalább azt a nyomorult ChatGPT-t megkérdezni, hátha mégis elkerülte valami a figyelmünket.
A Google is első találatként rögtön a Harvard Egyetem oldalára irányít minket, mégpedig „A firkálás »gondolkodási« előnyei” című cikkhez. Melyből kiderül: 44 amerikai elnökből 26 rendszeresen firkálgatott; ki konkrét alakokat (Ronald Reagan például cowboyokat), ki egyszerűbb formákat (Eisenhowernél többek között köröket látunk) – amint ugyanis azt kutatások is kimutatták, a firkálás nemhogy eltereli a figyelmet, de még segíti is a fókuszálást.
(Reaganről mesélik egyébként, hogy 1981-ben egy G7-találkozón Margaret Thatchert annyira zavarta a folytonos rajzolgatása, hogy az ülés végén kikapta kezéből a papírlapot.)
2009-ben egy pszichológus vizsgálatában a firkálgatók 29 százalékkal több információra emlékeztek – a feltételezés szerint azért, mert a mellékes firkálgatás pont annyira stimulálja az agyat, hogy ne lankadjon a figyelem, ezáltal pedig támogatja a főtevékenységre való koncentrálást."
Még több minderről kommentben, linken.
A Wall Street Journalnak egy professzor arról számolt be, hogy a konferenciák alatti firkálmányairól például vissza tudja idézni a hallottakat
– annak ellenére is, hogy a krikszkrakszoknak közük nincs a témához. Hasonlóképpen mennyivel egyszerűbb lehet felskiccelni egy geometriai alakzatot, mint verbális emlékeztetőket írni az épp megválaszolandó interjúkérdéssel kapcsolatban.
Egy vonatkozó TED-előadás kifejezetten azzal kezdődik, hogy a firkálgatást sokan „anti-intellektuális” tevékenységnek vélik, sőt, egyes újságírók képesek látványosan kiakadni azon, ha egy szenátor rajzolgat, miközben az egy „hihetetlenül erőteljes eszköz”, amely nagyban kihat az információfeldolgozási és kreatív problémamegoldó képességünkre, segítve a gondolkodást.
A ma megjelent DEMOKRATA című hetilap velem készült beszélgetésének egy rövid részletét idézve szeretnék kedvet csinálni az újságolvasáshoz. Az interjúban sokat beszéltünk a 2002 utáni időkről, és…
Az élet szentsége – az emberi méltóság és felelősség a 21. században
A „Mit jelent embernek lenni?” konferencia második panelbeszélgetése az élet szentségét járja körül – különös tekintettel a…
️KITÜNTETTÉK BAJTÁRSAINKAT
️
🙏Batthyány-Strattmann László és Hőgyes Endre születésnapja alkalmából, a gyógyító hivatás előtt tisztelegve elismerésben részesültek az Országos Mentőszolgálat kiváló…
A müzlis doboz
Orbán Viktor ment, látott és győzött!
Ezt onnan is tudhatjuk, hogy az összes tiszás visít!
Nekik csak egy Petijük van. 
G. Fodor Gábor a Mozgásban legújabb adásában Lánczi Andrással Széchenyi-díjas filozófussal beszélgetett.
Nemzetünk fővárosa
az elmúlt 15 évben újjáépült!
A Várkert Bazár,
a Budai Vár, a Főőrség, a Lovarda,
a Szentháromság tér és a Mátyás-templom,
a Pesti és a…
Folytatódik a kérdés sorozat Takács Péter Államtitkárhoz és Ő az oldalán válaszol! Most egy sokat emlegetett kérdés következik.
Nem tud mit kezdeni a kormány sikereivel! Már egyre kevesebben hisznek neki!