A ma megjelent DEMOKRATA című hetilap velem készült beszélgetésének egy rövid részletét idézve szeretnék kedvet csinálni az újságolvasáshoz. Az interjúban sokat beszéltünk a 2002 utáni időkről, és persze a máról is... Szívből ajánlom

" Nem véletlenül próbálja Magyar Péter lemásolni Orbán Viktort…

– Magyar a csuklójára tekerhet egy teljes kegytárgyboltnyi rózsafűzért, becsomagolhatja magát magyar zászlóba, Bocskaiba, fahangon elkántálhat akárhány Wass Albert-idézetet, de a rajongói számára mindez nem több, mint üres póz, hiteltelenül maníros kelléktár, amiről mindenki pontosan tudja, ő maga sem gondolja komolyan. Láthattuk, hogy amikor vége lett a legutóbbi nagygyűlésének, és fölöslegessé váltak a magyar zászlók, ott is landoltak a kuka mellett a földön, az üres sörösdobozok mellett.

A mi közösségünk számára a nemzeti jelképek állandóak, szentek és sérthetetlenek, hogy mást ne mondjak, nekünk Erdély nem román föld... Ahogy nem volt az húszévvel ezelőtt sem. Lényegi kérdésekben, az értékeinkben semmit sem változtunk. A Digitális Polgári Körök életre hívásának is talán ez az egyik legfontosabb üzenete. Hiába telt el huszonhárom esztendő 2002 óta, de „ti is és mi is ugyanazok vagyunk”, mi álltunk együtt, meghatódva 2002-ben a Kossuth téren, s együtt mozdultunk azokban az években, amikor szükség volt ránk.

Azóta persze sok minden történt, a világ a digitális tér felé mozdult, ahol szintén fontos, hogy teljes erőnkkel jelen legyünk, de mi továbbra is a személyes találkozásokban, kapcsolatokban hiszünk, és ugyanaz a közös szenvedély mozgat bennünket, amiben már 2002-ben is hittünk, s amit úgy hívnak: a hazánk.

A másik oldalról Medgyessy Pétertől Gyurcsányon, Bajnain, Márki-Zayon át Magyar Péterig elég sokan voltak Orbán Viktor kihívói ebben a bő két évtizedben. Magyar Pétert hová helyezed ebben a sorban?

– A kanna legaljára. Van szerencsétlenségem őt személyesen is ismerni, ugyan nem túl mélyen, de jó párszor találkoztam vele. Nem túlzok, amikor azt mondom: a Jóisten kímélje meg a hazánkat attól, hogy ez a Magyar Péter nevezetű alak akár csak 15 méteres közelségből rápillantson a miniszterelnöki székre, nemhogy beleüljön. Ez a morál nélküli szemfényvesztő egyébként tökéletes archetípusa az úgynevezett influenszer politikusnak, s remekül leképezi azt, milyen bántóan felületes, sekélyesen üres irányba halad a világ.

A politikai kommunikáció legnagyobb drámája ma az, hogy egyre jobban leegyszerűsödik, s egyre inkább az impulzuskommunikáció veszi át a mélység, a valódi tartalom szerepét. Ezt látjuk az egész világban, és a Tiszában is. Magyar Péterről – kis túlzással - több fotó készült az elmúlt másfél évben, mint Palvin Barbara topmodellről. Mindenféle pózban láttuk már ezt a betegesen nárcisztikus alakot, láttuk csücsöríteni szamócával a szájában, lucernamezőben fetrengve az aktuális babájával, láttuk csónak elejében táncikálni, árnyékbokszolni, cicákkal cukiskodni, sütni, főzni, makramézni...

Ezekkel a szánalomra méltó pótcselekvésekkel rövid távon persze rengeteg lájkot lehet begyűjteni, na meg azzal is, ahogy a vele szemben állókat gyalázza, sokszor szemrebbenés nélkül hazudozva, aljas álhíreket terjesztve. De kérdem én: a pillanatnyi figyelem sikeres elrablása a közösségi médiában mégis mit árul el Magyar Péter kormányzóképességéről? Semmit. Egy bántóan inkompatibilis, szavahihetetlen, megbízhatatlan embert látunk a legnagyobb ellenzéki párt élén, hogy igencsak szembetűnő személyiségzavarairól ne is beszéljünk. Méltatlan volna a pszichiáterek felségterületére eveznünk..."