BBC: igen, hazudtak minden hullámhosszon

A mindenkori független-objektív-mérce BBC-ről kiderült, úgy ferdítik a valóságot, ahogy nem szégyellik – s még most sem szégyellik.

Ajánlom Veczán Zoltán kollégám cikkét!

Mint Zoli írja: Trump beszédének manipulálásán túl (konkrétan vágással megfordították az értelmét) azt is meglépte a BBC, hogy elkötelezett palesztinpárti, antiszemita, egyébként a zsidók leölésére buzdító palesztin aktivistát, akik tudtak írni és olvasni, helyi tudósítóként alkalmaztak – vagyis ezzel rájuk nyomták a BBC kóserpecsétjét, majd mintegy 800 alkalommal szerepeltették-idézték őket, nagyban hozzájárulva a brit közvélemény formálásához. Összesen pedig 1500 alkalommal (!) szegték meg ebben az egyetlen ügyben a saját alapelveiket, elhallgatva a palesztinokról túl negatív, az izraeliekről túl pozitív képet festő tényeket.

Hozzáteszi: A botrányra reagált például Liz Kershaw, a BBC korábbi rádiós műsorvezetője, aki közölte, egyáltalán nem lepték meg a történtek. Ő maga négy BBC-csatornánál dolgozott kiemelt pozícióban 1993 és 2011 között, és „az újságírók körében tapasztalható elfogult csoportgondolkodás felháborító volt, és minden nap harcolni kellett ellene, és újra meg újra ellensúlyozni kellett.”

Link kommentben!

Túlélni, együtt, bárhol a világon! 💪

Először vesznek részt külföldi katonák a SERE CHARLIE túlélőkiképzésen Szentendrén, ahol a magyar honvédekkel együtt sajátítják el a természetben való túlélés, a…

️100 ÉVES A SZERVEZETT MENTÉS GYULÁN

Egy évszázad szolgálat, emberség és hivatástudat. A gyulai mentőállomás 100 éve áll a bajbajutottak mellett, és vigyázzák a város és környéke biztonságát.

A…

Orbán első nyilatkozata Amerika után - Hamarosan a Hírtv-n

Miért szállták meg a németek Magyarországot 1944. március 19-én?
Hogyan vált Magyarország egy stratégiai sakkjátszma kis bábujává a II. világháború végjátékában?
A Civilizáció műsorában Borhi László,…

Európában szinte példanélküli, hogy külföldi kézben lévő tévétársaság a magyarországi RTL-hez hasonló státuszt töltsön be egy országban

Miközben hazánkban a német magánkézben lévő RTL - mint az ország…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média