Időben érkezett a segítség

Életmentő figyelem

Bejelentés alapján jelentek meg a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai egy helyi ingatlannál, miután az aggódó szomszédnak feltűnt, hogy az egyedül élő nő reggel óta folyamatosan nyitva tartja az ablakokat, és nem adott magáról életjelet.

A házból többszöri, hangos rendőri felszólításra sem jött ki senki, ezért felmerült a gyanú, hogy a bent tartózkodó nő bajba kerülhetett. A kollégák a nyitott ablakon keresztül, létra segítségével jutottak be, ahol az egyik szobában a padlón fekve találták meg az eszméleténél lévő nőt.

Az időközben értesített mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították a segítségre szoruló nőt.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság köszönettel tartozik a bejelentőnek, aki környezete biztonságára figyelve időben értesítette a hatóságot, ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a segítségre szoruló nő megkaphassa a szükséges segítséget.

Orbán első nyilatkozata Amerika után - Hamarosan a Hírtv-n

Miért szállták meg a németek Magyarországot 1944. március 19-én?
Hogyan vált Magyarország egy stratégiai sakkjátszma kis bábujává a II. világháború végjátékában?
A Civilizáció műsorában Borhi László,…

Európában szinte példanélküli, hogy külföldi kézben lévő tévétársaság a magyarországi RTL-hez hasonló státuszt töltsön be egy országban

Miközben hazánkban a német magánkézben lévő RTL - mint az ország…

Új fejezet nyílt at Egyesült Államok és Magyarország együttműködésében.
A gazdasági, katonai és politikai megállapodások jelentősége rendkívüli. Mégis a legfontosabb számunkra a béke megteremtése, ez…

Ha a nemzeti konzultáción, majd a választáson a kormány felhatalmazást kap a gazdaságpolitikája folytatásához, megmaradnak a családtámogatások és még ki is tudnak szélesedni!

️Ursula, Zelenszkij és Magyar Péter egyszerre őrjöng a Trump-Orbán csúcs miatt. Mi sem mutatja jobban, hogy rendkívül sikeres volt.

Elemeztük az elmúlt napokat és tartottunk egy kis élménybeszámolót…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média