Anno azért választottam a „Kinga Szerint” nevet, mert nem tartom magam megmondóembernek:
én így látom, így tapasztalom. Nem kötelező elfogadni. (Csak ajánlott.
)
Ezt a bejegyzést is ebben a szellemben…
Trump követi a magyar kormányt: a születéskori nemet kell feltüntetni, ennyit a transzlobbiról
Legfelsőbb Bíróság csütörtökön jóváhagyta a Trump-kormány számára, hogy bevezesse azokat a szabályokat, miszerint minden amerikai útlevélben a születéskori biológiai nemet kell feltüntetni, nem pedig a szabadon választott nemi identitást – erről számolt be az Abc.
bíróság konzervatív többségének 6–3 arányú döntése felülír két alsóbb szintű bírósági határozatot, valamint a transznemű amerikaiak azon állításait, miszerint a szabályozás jogellenes, diszkriminatív, és mindemellett valós veszélyeket rejt számukra, különösen utazás közben.
1992 óta aki útlevelet igényelt lehetőséget kapott arra, hogy az útlevelükben a szabadon választott nemi identitásukat tüntessék fel, amennyiben természetesen ez eltért a születéskor kijelölt nemtől. További feltétele volt még egy orvosi igazolás is, hogy nemi átműttetésük során klinikai kezelést kaptak.
A Külügyminisztérium tehát felfüggesztette az „X” nemjelölésű útlevelek kérelmezését.
Az, hogy az útlevél a tulajdonos születéskori nemét tünteti fel, semmivel sem sérti jobban az egyenlő bánásmód elvét, mint ha a születési országot tüntetné fel – mindkét esetben a kormány csupán egy történeti tényt rögzít, anélkül hogy bárkit megkülönböztetett bánásmódban részesítene” – írta a Legfelsőbb Bíróság aláírás nélküli, ideiglenes véleményében.
A lap kiemelte, hogy a döntés részét képezte, hogy a szabályozás ellenzői „nem tudták bizonyítani, hogy a kormány döntése a biológiai nem feltüntetéséről kizárólag abból a puszta vágyból fakadna, hogy ártson egy politikailag népszerűtlen csoportnak.”
Link kommentben.
Anno azért választottam a „Kinga Szerint” nevet, mert nem tartom magam megmondóembernek:
én így látom, így tapasztalom. Nem kötelező elfogadni. (Csak ajánlott.
)
Ezt a bejegyzést is ebben a szellemben…
A horpadt bádogvödör hangú ott tart, hogy máris a nemzetközi megállapodások felülvizsgálatával fenyeget. Szánalom, MP a neved! 
Így telt az első képzési hétvégénk az Axioma Akadémián – inspiráló előadások, jó beszélgetések és közösség.
„A békét nemcsak kivívni, őrizni is kell – akár évtizedeken át.”
Az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójában szolgáló magyar katonákat kereste fel Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar…
A Tisza adatszivárgásos botránya egyre súlyosabb, eközben Magyar Péter a felelősséget az oroszokra, majd a kormányra próbálta hárítani. Viszont a tiszás, belső chatbeszélgetések bizonyítják: ő maga…
Napra pontosan 6 és fél éve járt Orbán Viktor hivatalos látogatáson Donald Trumpnál.
Ma ismét magyar nap van Washingtonban. 

️SEGÍTENI AKARTAK RAJTA, RÁTÁMADT A MENTŐKRE EGY ITTAS NŐ BUDAPESTEN
️
A napokban egy fővárosi közterületre kérték a mentők gyors segítségét, ahol egy földön fekvő 30 év körüli nőt vélt eszméletlen…
Találkozzunk november 1️⃣7️⃣-én !
Itt tudsz regisztrálni: https://forms.gle/68Vk1mBUoeiUcB5G6
KiberHalloween – ne hagyd, hogy rád ijeszthessenek az online csalók!
️ Magyar idő szerint 17:30-kor találkozik Orbán Viktor és Donald Trump.
🤝 
👉 A részletes program:
17:30-kor nyilvános sajtóesemény keretei között Trump elnök üdvözli Orbán Viktort.
17:45-től zártkörű…