️SEGÍTENI AKARTAK RAJTA, RÁTÁMADT A MENTŐKRE EGY ITTAS NŐ BUDAPESTEN

A napokban egy fővárosi közterületre kérték a mentők gyors segítségét, ahol egy földön fekvő 30 év körüli nőt vélt eszméletlen betegnek a bejelentő.

A mentésirányítás riasztotta a legközelebbi mentőgépkocsit, majd helyszínre érkező bajtársaink megkezdték az erősen ittas nő vizsgálatát, aki sebeiből ítélve több ismeretlen eredetű kisebb sérülést szerzett a nap folyamán. Ez idő alatt a nő magához tért és rögtön elutasító hangnemben kezdte bírálni és fenyegetni az életmentőket.

Mentőápoló bajtársnőnk higgadtan kezelte a helyzetet, amitől a nő csak egyre agresszívebb lett, így a mentőegység rendőri segítséget kért a helyszínre. Mikor ezt az ittas beteg meghallotta, bajtársnőnknek esett és ököllel, nagy erővel homlokon ütötte.

Bajtársaink azonnal jelezték a támadást a mentésirányítás felé, majd utasításukat követve, a protokolloknak megfelelően beszálltak a mentőautóba, hogy a rendőrök kiérkezéséig távozzanak a helyszínről. A nő azonban még ekkor is többször megpróbált ütéseket mérni bajtársainkra, majd mikor nem járt sikerrel a mentőautót kezdte püfölni.

A mentők végül sikeresen elhagyták a helyszínt és rövidesen rendőrökkel tértek vissza, akik segített a dühöngő nő megfékezésében. Bajtársaink végül rendőri kísérettel, stabil állapotban szállították kórházba a szitkozódó beteget, majd átadást követően a rendőrkapitányságon vallomást tettek az esetről.

#mentők #veddészreamentőt #HivatásazÉletért

️ Magyar idő szerint 17:30-kor találkozik Orbán Viktor és Donald Trump. 🤝
👉 A részletes program:
17:30-kor nyilvános sajtóesemény keretei között Trump elnök üdvözli Orbán Viktort.
17:45-től zártkörű…

Az Interreg Central Europe LOCALIENCE projekt keretében terepgyakorlatra és transzfer workshopra, valamint a gyakorlat keretében Bük Települési Önkéntes Mentőcsoport nemzeti minősítő gyakorlatára…

Te ne add tovább a füstérzékelőt! Inkább szerezz be egyet otthonra!
Sőt, ha a szeretteid közül valakinek nincs, neki is adj egyet!

Szóvivőink miért éppen most hívják fel erre a fontos készülékre a…

Tudtad, hogy sok transzatlanti járat Izlandon áll meg, mielőtt Európába vagy Észak-Amerikába érkezik?

Ez a tény most a washingtoni csúcstalálkozó kapcsán került…

Elgondolkodtató, igaz? Néhány év alatt a magyar olajtermelés aránya csaknem megduplázódott — mégis kevesen tudnak róla.

Noha Magyarország kőolaj tekintetében továbbra is jelentős importra szorul ️, a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média