Mi sül ki abból, ha egy nácik elől menekülő filozófus és egy marxista kollégája összevitáznak a zsarnokság természetéről? – az MCC-ben megtudtuk!

„A valóság egy Isten által elmesélt történet”: Leo Strauss és a Alexandre Kojève vitájáról konferenciáznak az MCC-ben, egyben Lánczi Andrásék bemutatták új politikai filozófiai folyóiratukat, és a konzervatív filozófus Eric Voegelinről szóló kötetüket.

A bemutatón Tilo Schabert, a németországi Erlangeni Egyetem politikatudomány emeritus professzora a német-amerikai konzervatív filozófusra, Eric Voegelinre összpontosított, hiszen a róla szóló konferencia kötetét is bemutatták.

Ezután az új folyóirat került szóba, amit William Wood, az új European Journal of Political Philosophy főszerkesztője és Titus Techera, a lap felelős szerkesztője mutatott be. Ez Leo Strauss örökségét viszi tovább, és ennek szellemében a klasszikusok kommentálására összepontosít majd.

A bemutató után a Mandiner Lánczi Andrást kérdezte az új Voegelin-kötetről, az új folyóiratról és a pénteki konferenciáról.

Lánczi kérdésünkre kifejtette: „van egy logikája ennek a munkának. Minden évben tartunk egy nemzetközileg is értékelhető konferenciát. Az első volt a filozófia Leo Strauss-i értelmezéséről, amely megjelent könyvben is. A tavaly Eric Voegelinről konferenciáztunk, ez most jelent meg könyvben, aminek Tilo Schabert vállalta a szerkesztését, sőt, csak emiatt eljött Budapestre, hogy ezt bemutassa fél órában. Fontos a kötet címe: A valóság filozófusa. Szerintem ennek van azért üzenete.”

Eric Voegelin szerint a klasszikusok még kapcsolatban voltak a valósággal, ezért velük kell foglalkozni.

Ennek kapcsán kérdeztük Lánczit a Strauss– Kojève-vitáról szóló konferenciáról is, amit október 17-én, pénteken tartanak. Leo Strauss (1899-1873) egy zsidó származású német filozófus volt, aki a náciveszély miatt végül az Egyesült Államokban telepedett le, és az ókori klasszikus szerzőkhöz való visszatérést hirdette, valamint a természettörvényi gondolkodás híve volt, azaz szemben állt a modernitás filozófiai alapjaival. Alexandre Kojève egy orosz származású francia marxista filozófus volt, aki hegeliánus volt, azaz hangsúlyosan modern, a természet helyett a történelmet tartotta meghatározó erőnek.

Strauss és Kojève a zsarnokságról vitatkoztak, ám ez valójában a modernitásról szóló vita is volt.

A folyóirat tekintetében „a problémaérzékenység érdekel minket, hogy olyan tanulmányok szülessenek, amelyekben értelmes gondolatok tűnnek fel, és nem közhelyeket puffogtatunk, csak azért, mert bizonyos tudományos divatok azt követelik. A Mathias Corvinus Collegium - MCC nagyon alkalmas erre, mert nincs meg az az egyetemi konformizmus, azok az adminisztratív kötelezettségek, amelyek ölik a gondolatot.”

A European Journal of Political Philosophy első száma már megjelent, a lap ingyenesen elérhető a neten, száz példány nyomtatva is napvilágot lát.

A teljes cikkhez link az első kommentben!

--------------------------------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, lájkold, oszd meg és kövess be!

️AUTÓJÁBAN OMLOTT ÖSSZE EGY FÉRFI KERINGÉSE VESZPRÉM VÁRMEGYÉBEN

Múlt héten egy Veszprém vármegyei boltnál parkolt le autójával egy 40 év körüli férfi, aki ezt követően nem szállt ki a kocsiból. Erre…

Több méteres lánggal égett egy motorolajat szállító kamion vontatmánya október 18-án hajnalban az M43-as autópályán, Szeged és Makó között.

A környező városokból érkezett hét hivatásos egység…

️: "Közúti ellenőrzés, kérem fújja meg a szondát!"

️: [Lélegzik, közben visszapergeti a filmkockákat] "Jézusom, a sör. Meg a pálinka. Meg a másik pálinka. Meg a másik-másik. Megittam azt egyáltalán?…

☝️Álhíreket terjeszt Magyar Péter a Békemenettel kapcsolatban. Attól retteg, hogy sokan lesznek a Békemeneten, és csak nagyon kevesen a Tisza háborús menetén! #bekemenet

Brüsszel üzent:
“Arculcsapás, hogy Budapesten találkozik Trump és Putyin!”

AGYRÉM!!! Brüsszel minden erejével azon van, hogy folytatódjon a háború.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média