Több méteres lánggal égett egy motorolajat szállító kamion vontatmánya október 18-án hajnalban az M43-as autópályán, Szeged és Makó között.
A környező városokból érkezett hét hivatásos egység…
️AUTÓJÁBAN OMLOTT ÖSSZE EGY FÉRFI KERINGÉSE VESZPRÉM VÁRMEGYÉBEN
️
Múlt héten egy Veszprém vármegyei boltnál parkolt le autójával egy 40 év körüli férfi, aki ezt követően nem szállt ki a kocsiból. Erre többen felfigyeltek, köztük a férfi testvére is, aki az üzlet előtt várakozott.
Azonnal az autóhoz siettek, ahol eszméletlen állapotban találták a beteget, így azonnal reagáltak és mentőt hívtak. Kimentették az autóból, majd a telefonos utasításokat követve megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett.
Mentésirányító bajtársunk rögtön mentőgépkocsit és mentőhelikoptert riasztott, miközben telefonon irányította a drámai perceket: a bátor bejelentők az utasításai alapján folytattak kétségbeesett küzdelmet a beteg életéért.
Helyszínre érkező bajtársaink átvették az életmentést, ami a gyors segítségnyújtásnak köszönhetően végül rövid időn belül sikerre vezetett és férfit végül stabil állapotban szállított kórházba a helikopter mentőegysége. 
🙏 Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!
❤️
#mentők #veddészreamentőt #HivatásazÉletért
(Képünk illusztráció)
Több méteres lánggal égett egy motorolajat szállító kamion vontatmánya október 18-án hajnalban az M43-as autópályán, Szeged és Makó között.
A környező városokból érkezett hét hivatásos egység…
️: "Közúti ellenőrzés, kérem fújja meg a szondát!"
️: [Lélegzik, közben visszapergeti a filmkockákat] "Jézusom, a sör. Meg a pálinka. Meg a másik pálinka. Meg a másik-másik. Megittam azt egyáltalán?…
☝️Álhíreket terjeszt Magyar Péter a Békemenettel kapcsolatban. Attól retteg, hogy sokan lesznek a Békemeneten, és csak nagyon kevesen a Tisza háborús menetén! #bekemenet
Brüsszel üzent:
“Arculcsapás, hogy Budapesten találkozik Trump és Putyin!”
AGYRÉM!!! Brüsszel minden erejével azon van, hogy folytatódjon a háború.
A hiszerizált magyar közélet örvényi között magabiztosan lavírozó műsor, a ZEBRA ezen a héten elhozza a magyar közélet legabszurdabb pillanatait:
– Miért nem hal meg soha Putyin?
– Hogyan lesz Tiszabura…
Hiába tagadod az adóemelési terveidet, Pinokkió Péter! Felvételek vannak róla!
Hát nem tudod? Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát!
Na és te mit szólsz majd, amikor jön a róka?
A XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány együttműködésének köszönhetően 2015-ben indult útjára a nagy sikerű Eötvös-előadások című rendezvénysorozat. Az évről évre Magyarországon…
A magyarverésekről elhíresült terrorszervezet, ezúttal egy magyar kötődésű kastélyt gyújtott fel, mivel a német bíróság elítélte a budapesti vérengzésük egyik elmenekült tagját.
A gyújtogatók azt is…
Támadunk! És hogy ki fog így védekezni? Hát az ellenfél!