Vajon Petinek megártott a napfény, hogy megint előrehozott választásról álmodozik
Ne félj!
9 hónap és a magyarok elmondják hol a helyed 
Közellenségek: veszélyeztetett életérzésük van a magyaroknak Szlovákiában
👉A foci, közelebbről a dunaszerdahelyi DAC identitásképző erejéről beszélgetett Tusványoson péntek délután Lentulai Krisztián Világi Oszkár klubtulajdonossal és Tősér Ádám filmrendezővel.
👉Kiderült: a szlovák fociban többet futnak, mint a magyarban.
👉Elhangzott: a DAC a magyar kisebbség csapata, a kisebbségben élő közösség pedig mindig megpróbál összezárni, mert veszélyeztetett életérzése van. A kisebbségben élő közösség kifejező fóruma a foci: ott tud nyerni, ott tudja megélni, hogy a kisebbség is képes győzni, és meg tudja élni a sikereket.
👉Tősér kifejtette: Pozsonyban filmezett Slovan-szurkolók között, akik egy idő után néhány szót azért mondtak magyarul, és ott egyébként is titokban hálásak a DAC-nak és a magyar focinak, mert ez az egész szlovák bajnokság színvonalát emelte.
👉Világi azt is megjegyezte: ő Közép-Európa hívő, a közép-európaiság fontos számára, imádja a cseh humort, és nem kellene megosztanunk magunkat. A világ inkább Közép-Európa ellen van, mint mellette.
👉Ha különállnak ezek a társadalmak, ha egymás ellen uszítanak minket, az nem jó, össze kell fognunk Közép-Európában. Magyarok is játszanak a szlovák válogatottban, de mindezt ki kellene terjeszteni a kultúra más területeire. A közös történeteinket meg kellene ismerni – zárta szavait Tősér Ádám.
Link az első kommentben.
/posztok.hu
Izrael. 

️
Peti agrárembere szerint jó, ha jönnek a migránsok, legalább több birkát esznek. Ha nem hallom, nem hiszem el!
Melyik a jobb: Mr. Bean vagy a Ripacs?
Brüsszel minden uniós pénzből politikai fegyvert csinálna
❤️