Érkeztek tőletek levelek a felhívásomra. Név nélkül itt az első:
Kedves Dani!
Facebookon olvastam a felhívásodat a politikai tisztogatásokkal kapcsolatban. Röviden elmesélem a történetemet.
2026. március…
Szepesfalvy Anna úgy fogalmazott: a Tisza-frakciónak most már nem kívülről kellene kritizálnia Karácsony Gergelyt, hanem felelősséget kellene vállalnia Budapest irányításában.
Szerinte a fő kérdés az lesz, hogy Magyar Péter kormánya valóban teljesíti-e azokat az ígéreteket, amelyeket korábban a fővárosnak tett.
A beszélgetésben szóba került a szolidaritási hozzájárulás, a Budapest-törvény, valamint az is, hogy Karácsony Gergely vajon aranykorra számított-e a Tisza győzelme után.
A frakcióvezető arról is beszélt, szerinte nem a látványos gesztusokat és a politikai „filmszínházat” kell majd figyelni, hanem azt, mi kerül ténylegesen papírra: lesz-e rendelet, törvény, és milyen alkuk születnek a kormány, illetve a főváros között.
Az adásban előkerült az előrehozott önkormányzati választás lehetősége, a taxis tarifák ügye, Rákosrendező jövője, valamint az is, hogyan próbálja újraépíteni magát a Fidesz a vereség után.
Szepesfalvy úgy véli, az önvizsgálatnak nem nyilvános önboncolásnak, hanem pontos hibafeltárásnak kell lennie – ahogy a sportolók visszanézik a felvételeiket, levonják a tanulságokat, majd javítanak a mozdulatokon.
Link kommentben.
Érkeztek tőletek levelek a felhívásomra. Név nélkül itt az első:
Kedves Dani!
Facebookon olvastam a felhívásodat a politikai tisztogatásokkal kapcsolatban. Röviden elmesélem a történetemet.
2026. március…
“A miniszterelnök azt mondta a parlamentben, hogy 2010 óta Magyarországon nőtt a legkevésbé a gazdaság egész Közép-Európában. Az adatok ezt nem igazolják. (…)
Ellenőriztük az adatokat, és arra…
Tiszára szavaztál munka nélkül maradtál!
Eltűnt egy villa
️
Lesznek jelek...
Akkor most tényleg életbe lépett a migrációs paktum? Fingunk sincs, de mivel nem mondta a kormány, hogy nem történt meg, ezért gyanítható, hogy igen, és gondolom a jövőben is hallgatni…
Úgy tűnik, hogy a Tisza Párt kiszervezett propagandája (lásd ezt a folyamatosan lejárató tartalmakat közlő oldalt) megkezdte a lakosság felkészítését a mai nappal hatályba lépett migrációs paktum…
A kamatstop eltörlésével nem sok, olyan 216 ezer családnak növekszik a törlesztője.
MOCSKOSTISZA