Ebben a nehéz időszakban minél több kiszámítható és korrekt partneri együttműködésre van szükség, így felértékelődnek a távoli, kevésbé kézenfekvő kapcsolatok is.

Costa Ricával tavaly megdöntöttük a kereskedelmi forgalmunk rekordját, amely rekordforgalmat idén már megdupláztuk. Arnoldo Ricardo André Tinoco külügyminiszterrel folytatott megbeszélés alapján pedig mindez még csak a kezdet!

Burundi külügyminiszterével ma először találkoztam, és egyből megállapodást írtunk alá, hogy az emberek közötti kapcsolat segítségével hatékonyabb kétoldalú együttműködést hozzunk létre.

Számomra, számunkra mindig példakép maradsz, Kapitány! Köszönjük a többszöri kiállásodat a siketek közössége mellett!

Szalai Ádám a képen az I Love You egyezményes kézjelével üzent a siketek…

Mi Ukrajna szomszédságában nem tudunk mást mondani:

Békét akarunk, és arra kérjük a világpolitika erős szereplőit, hogy végre beszéljenek egymással, állapodjanak meg egymással.

Végre legyen tűzszünet és…

️ Ma lenne 94 éves a Nemzet Színésze, pontosabban SZÍNÉSZE…

🙏🙏🙏 Ki ne emlékezne Dobó Istvánra (Egri csillagok), Molnár Ferenc tizedesre (A tizedes meg a többiek) vagy éppen Tót Lajosra (Isten…

A 125 éves tárogatót hétfőn este ünnepeltük a Szent István Bazilikában. A koncert fővédnökeként újra megbizonyosodhattam arról, hogy nem véletlenül hívják a tárogatót a Magyar Lélek Hangjának (így,…

Itt az ideje, hogy a diplomácia talán legklasszikusabb eszköze, a háborús felek közötti közvetítés kerüljön előtérbe. Az elmúlt órák eseményeit figyelembe véve most nagyobb szükség van erre, mint…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média