Ma már távolinak tűnik, de bő két évvel ezelőtt az egész világ megtanulhatta, hogy aki időt nyer, életet nyer.

A világjárvány kitörésekor nem csupán alig lehetett maszkot, lélegeztetőgépet vagy egyéb, a védekezéshez szükséges eszközt vásárolni, de ha sikerült is, jött a következő kérdés: mivel és mikor tudjuk ezeket hazaszállítani?

Mi világos stratégiai döntést hoztunk, miszerint saját, bármikor bevethető légiszállítási kapacitást építünk ki, hogy a globális áruszállítási nehézségek ne érinthessék Magyarországot, a magyar emberek ellátásbiztonságát.

Emiatt vásároltuk meg az Airbus A330-200F típusú cargo gépet, amely már a világjárvány alatt is hatalmas szolgálatot teljesített azzal, hogy mintegy 6,8 millió adag vakcinát szállított Budapestre a világ minden tájáról, mindig időben, biztonságban.

Fenntartható működési modell érdekében, az elmúlt hónapokban - az állami feladatok mellett - a gépet kereskedelmi forgalomban állítottuk a Budapest és a kínai Csengtu közötti útvonalon.

A mai nap híre, hogy a Qatar Airways-szel folytatott intenzív tárgyalások eredményt hoztak és a kínai útvonal üzemeltetèse kiegészül a Budapest-Doha kereskedelmi légikapcsolattal is.

Mindez azt jelenti tehát, hogy a magyar állami tulajdonban lévő, magyar légitársaság által üzemeltetett, magyar cég által karbantartott és magyar földi kiszolgáló által támogatott teherszállító repülőgép újabb útvonalon teljesít kereskedelmi célú szolgálatot, Ázsia után immáron a Közel-Keleten is.

Dr. Gulyás Zoltán 2️⃣5️⃣ éven keresztül becsülettel szolgálta a csornaiakat és a rábaközieket a megye közgyűlésében.

Most azonban lemondott mandátumáról, azért (ahogy ő fogalmazott), hogy előre…

Ballag már a vén diák…

A választókerület számos középiskolájában ma tartják a ballagást.

Kívánom, hogy az elmúlt évek során kialakult barátságokat és iskolátokat, tanáraitokat jó emlékezetetekben…

Április 30. – A méhek napja
Ez idő tájt teljesedik ki az élet a kaptárban. Fontos, hogy vigyázzunk ezekre az apró élőlényekre, hiszen nem túlzás azt mondani, hogy nélkülük nem lenne élet ezen a bolygón…

A filmművészet azért kiemelten fontos kulturális értékünk, mert abban mintegy összegződnek más művészeti ágak is (kép, zene, színjátszás, szöveg), a mozikban a vetítések tömegeket vonzanak, a…

A Városliget, ahogy még nem látták. A Ballon-kilátóval, a Liget Budapest Projekt új látványosságával visszatér a több mint 120 évvel ezelőtti attrakció. Milyen a kilátás a Szinyei Merse Pál ihlette…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média